Kinézetet készítette: Noricii.

2013. március 3., vasárnap

6.rész

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy a részt csak most hozom, de az este teljesen megtette a hatását, és amit hajnalban írtam, azt inkább nem szeretném közzé tenni, mert iszonyatos lett. Teljesen leblokkolt az agyam, szó szerint behülyültem, ezért inkább most fejeztem be gyorsan. Nem is magyarázkodok tovább.
Köszönöm szépen a 71 rendszeres olvasót, a 11.752 oldalmegjelenítést, és a 10 díjat. ♥
Jó olvasást, 10 komi után jöv'hét szombaton itt leszek.:)
Pusszantás♥
ui.:Utólag is boldog születésnapot Justin Biebernek.:3


A nagy Range Rover-ben ültünk mind a heten – a sofőrt is beleszámítva – és a megbeszélt csarnok felé tartottunk. Liam mellett ültem, pont az ablak felől, így lehetőségem volt rá, hogy a beszélgetésből kimaradván London utcáit nézzem. Nem mintha nem láttam volna már vagy ötmilliószor, de inkább ezt választottam, mint a társasági életet. Az utóbbi időben beszélni sincs kedvem, nemhogy új emberekkel ismerkedni – igen, ezalatt Louis húgait értem-. Mert persze aranyosak, és egész biztos vagyok benne, hogy jó fejek és meg is szeretném majd őket ismerni, de nem most. Gondolataim kilencven százalékát lefoglalja a volt kapcsolatom eltüntetése az emlékezetemből. Vagyis.. dehogy szeretném eltüntetni.. csak az agyam azon részébe helyezni, ahol az elmúlt szép emlékeim vannak, és nem rágódok rajtuk a nap 24 órájában. Ezért is beszéltem meg Perrie-vel egy találkozót, hogy mindent rágjunk át, mert nekem ez így nem fog menni. Amint megérkeztünk megvártam, míg mindenki kiszáll a kocsiból, majd amikor elindultak befele elérkezettnek láttam az időt, hogy említést tegyek a kis úti célomról.
- Nekem van egy kis elintéznivalóm. – egyszerre pördült meg mindenki, és kíváncsian néztek rám. Kivétel Winter-t, aki bizonyára nem találta meglepőnek ezt az egészet. – Megmondanátok Paulnak, hogy egy picit késni fogok?
- Tudod mit kaptál a múltkori „pici” késésed miatt. – mutatta kezeivel az idézőjelet Liam.
- Ez most tényleg rövid lesz, sietni fogok. Falaznátok nekem?
- Mégis mit mondjunk?  - vonta fel szemöldökét Harry.
- Hogy megálltunk egy boltnál, mert éhes lettem, de észrevettek a rajongók és feltartottak. – rukkoltam elő a legkézzelfoghatóbb ötlettel.
- Oké. – sóhajtott Liam. – De tényleg siess. – tette hosszá komoly arccal. Bólintottam egy nagyot, aztán megvártam, míg újra elindulnak befelé. Tudják merre lakik Perrie, és azonnal szemet szúrna nekik, hogy arra igyekszek. 4-5 méterre lehettek tőlem, mikor Winter a válla fölött rám nézett: szemeiben aggodalmat és kíváncsiságot véltem felfedezni. Hosszabb ideig néztük egymást, mint azt gondoltam, ugyanis Louis úgy sétált vissza húgáért, hogy bevigye maguk után. Megráztam a fejem, aztán nagy léptekkel indultam el, miközben felvettem a napszemüvegem. A csinos kis ház alig pár utcányira volt a csarnoktól, ezért 5 perc alatt odaértem. A csengő ismerős dallama az egész házat betöltötte, amit a lépcsőn való gyors futás tört meg. Egy kattanás jelezte, hogy az ajtó nyitva van, de megvártam, míg az ki is tárul előttem. Perrie lila tincsei körbeölelték csinos arcát és részben riadt, őrjítően kék szemeit.
- Gyere be. – mondta csendesen, miközben arrébb állt, így én gyorsan besurranhattam. – Kérsz valamit inni, vagy enni? – indult meg a konyha felé, de megfogtam kezét, így visszafordult felém.
- Igazából sietnem kell, mert a srácokkal próbánk van, és Paul le fogja szedni a fejemet. Csak.. muszáj beszélnünk. – engedtem el kezeit, még ha igazából nem is akartam. De tiszteletben tartom, hogy barátja van.
- Miről szeretnél beszélni, Zayn?
- Haragszol rám? – úgy döntöttem a közepébe vágok, úgyse lenne időm körülírni a kérdéseimet.
- Már miért haragudnék?
- Nem tudom, úgy az egész miatt. – hadonásztam össze-vissza a kezemmel. Volt barátnőm arcán egy halvány mosoly jelent meg.
- Dehogy haragszom. Együtt döntöttünk úgy, hogy szakítunk. Nem utáltalak meg emiatt. – nézett egész végig a szemembe.
- Nem hittem, hogy valaha ezt fogom kérdezni, de.. – hatásszünetet tartottam, míg az előttem álló lány türelmesen várta a mondat második felét. – barátok? – nyújtottam felé a kezem. Lenézett jobbomra, aztán alig észrevehetően megrázta a fejét, és óvatosan megölelt. Jellegzetes illata bekúszott az orromba, s kezem automatikusan fogta körbe szorosabban vékony derekát.
- A kézfogás olyan pasis. – motyogta a nyakamba, amitől egy kisebb hidegrázás futott végig végtagjaimon. – Barátok. – ismételte meg, amit pár pillanattal ezelőtt én is megtettem. – És.. – húzódott el. Ha nem lett volna önkontrollom, most egy fájdalmas grimasz terült volna szét arcomon a szétválás miatt. – Van már valaki, aki tetszik? – csillant fel szemében az a huncut fény, ami oly sokszor megtörtént a kapcsolatunk alatt is.
- Dehogy. – ráztam meg a fejem mosolyogva. – Nem szeretnék még barátnőt. – rántottam meg a vállam. – Élvezni akarom a szingli életet egy kicsit.
- Úgy kell azt. – hagyta rám bólogatva.
- Viszont most tényleg mennem kell, mert Paul felpofoz, és csenghet a fülem megint egy hétig. – borzongtam meg a rossz emlékek hatására, míg Perrie jóízűen felnevetett.
- Vigyázz magadra, Zayn. – szólt utánam a nappaliból. Megfordultam, tetőtől-talpig végigmértem, aztán egy utolsó intés után kiléptem a házból. Sokkal felszabadultabb lettem belülről ettől a kis beszélgetéstől. Nem igazán történt semmi nagy dolog, de a tudat, hogy a bent lévő – bizonyára még mindig ugyanott álló – lányt nem veszítettem el véglegesen, teljesen megnyugtatott.


A nézőtéren ültem, miközben a srácok a színpadon éppen a Over Again-t próbálták, ami – valljuk be – egy nagyon szép szám, de Zayn hangja nélkül nem ugyanolyan. Kívülálló szemmel is rögtön észrevettem, hogy a fiúk tartanak Paultól, aki most mérgesen néz újra-újra körbe a teremben.
- Jó, állj! – szólalt meg hirtelen, amitől egy aprót ugrottam, mert bele voltam merülve a gondolataimba. – Hol a francba van Zayn? – kérdezte élesen.
- Itt vagyok. – csapódott a terem túlsó végében lévő ajtó. Megfordultam, így végignézhettem a kissé ziháló srácon. – Sikerült megszabadulnom, bocsi, hogy késtem.
- Oké, csak gyere. – intett Paul, hangja már most lágyabban csengett. A fekete hajú fiú ivott egy korty vizet, aztán elkapta a felé dobott mikrofont és felfutott a színpadra, ahol a többiek kíváncsian néztek rá. Egy alig észrevehető bólintással jelezte, hogy majd később elmondd mindent.
A koncert összes számait elpróbálták, amit szórakozottan, néhol meghatódva hallgattam végig. Sokat hülyéskedtek menedzserük idegeire menve ezzel, de egy idő után nála is megtört a jég, és önfeledten kergetőzött a fiúkkal a színpadon. Hasat fogva nevettem, mikor Paul elesett, a srácok meg kicsi a rakást játszva ráugrottak szépen sorjában.
- Winter nem szeretnél csatlakozni? – kiabált le Lou.
- Inkább kihagyom. – válaszoltam a könnyeimet törölgetve. Valahogy lemásztak egymásról, aztán leültek/lefeküdtek a színpadra, és úgy próbálták légzésüket visszaállítani az eredeti formájába. Miután a fiúk megkapták a teljes körű kritikát, felálltam és közelebb sétáltam, egészen a nagy emelvény elejéig.
- Na, hogy tetszett? – ült fel Harry.
- Élőben sokkal jobb, mint videón. – bólogattam elismerően.
- Gyere. – mászott oda hozzám bátyám, és kezét nyújtotta. Nem tudtam mit akar, de elfogadtam jobbját. Egy könnyed mozdulattal felhúzott a nagy színpadra; sokkal erősebb, mint azt hittem. Középre irányított, majd megfordított és mellém állt. A látványtól egy kisebb sokkot kaptam: megszólalni, sőt.. még levegőt venni is elfelejtettem. Rengeteg, de tényleg rengeteg hely volt, ami majd dugig lesz sikítozó, őrjöngő, boldog, és az örömtől síró rajongókkal. Ez nem az X-Factor nézőtere volt, annak négyszerese, pedig az sem volt kicsi. Szerencsére Louis nem olyan lámpalázas mint én, már hozzá van szokva, hogy ennyi embernek énekel. – Remélem a koncertre eljöttök. – mondta, és tudtam, hogy a többes számot Teenára érti. – Látnotok kell, hogy mennyire fantasztikus dolog történik velem idefent. – elhatároztam magamban, hogy ha szép szóval nem, akkor egy nagy kukászsákba csomagolva hozom el a nővéremet ide.
- Itt leszünk. – fordultam felé magabiztosan, mire egy nagy mosoly terült el arcán.
- Nézd! – mutatott a másik irányba. Én nagy hülye persze követtem az utasítását, ami azzal a következménnyel járt, hogy pár másodperc múlva már a földön feküdtem, magamon azzal az őrülttel, akit a bátyámnak tudhatok.
- Már elszoktam a szivatásoktól. – nyöszörögtem alatta.
- Akkor most jobb lesz, ha felkészülsz rájuk, mert megkeserítem a nyaradat. – nevetett fel ördögien, mire lelöktem magamról, így már nem csak én nyöszörögtem fájdalmasan.
- Ha azt hiszed, hogy hagyni fogom magam, nagyon tévedsz. – álltam fel, és lenéztem rá. – Figyellek Tomlinson. – böktem felé hunyorogva.
- Te is olyan őrült vagy, mint Louis? – a hang irányába fordultam, és az egy fejjel magasabb Paulra néztem fel. Nem tudom miért, de tartottam tőle. Olyan szigorúan tud nézni, és valljuk be, nem kistermetű. Tiszta izom.
- Louis-t lehetetlen felülmúlni. – ráztam meg óvatosan a fejem. A többi fiú is odasétált hozzám, beleértve bátyámat is, aki hátulról átölelt, és kezeit összefonta mellkasomnál.
- Csinálnotok kellene valami közös programot, hogy jobban megismerjétek egymást. – cikázott köztünk pillantásával Paul.
- Holnap? – nézett rám Liam.
- Holnap próbátok van. – szólt közbe a magas férfi. – Másnap megint. Utána pedig koncert.
- Akkor ma este egy buli? – tárta szét kezeit Harry.
- Nem vagyok az a nagy bulizós. – döntöttem hátra fejem bátyám vállára.
- De csak azért, mert még nem voltál velünk egy szórakozóhelyen sem. – érvelt Niall.
- Az lehet. – bólintottam egyet.
- Nem lehetne, ezt elhalasztani a koncert utánra? A próbákon fittnek kell lennetek ahhoz, hogy minden simán menjen.
- Oké.- egyeztek bele egy sóhajtással a fiúk menedzserük verziójába. Hamar összepakoltak, aztán elhagytuk a csarnokot. Amint az ajtón kiléptem, mintha a nap alig 5 centire lenne tőlem, hatalmas fény villant meg előttem. Ijedtemben hátrahőköltem, és minden bizonnyal el is estem volna, ha a mögöttem sétáló ember el nem kap. Valaki átölelte a vállam, és úgy támogatott el a kocsiig. Nagy nehezen beültünk, majd amint az autó tolóajtaja bezárult, megpróbáltam visszanyerni a látásomat. Minimum 50 paparazzi fotózott még most is, de a sötétített ablakoknak hála már nem érzékeltem ezekből semmit. Gyűlöltem a fotósokat. Tolakodóak, akaratosak, és nem normálisak. Képesek eltaposni az embert csak azért, hogy egy kérdést tegyenek fel, vagy egy előnyös képet készítsenek, ami másnap megjelenhet a legfrissebb újságban.
- Jól vagy? – a hang felé fordultam, és az aggódod szemű bátyámmal találtam szemben magam.
- Persze. – feleltem bizonytalanul. – Csak nem készültem fel a fotósokra. – mosolyogtam meg amatőrségem, hiszen nekik ez természetes. Minden nap minden percében ez veszi őket körül. Én már beleőrültem volna, az biztos.

Óvatosan léptem be a házba, gondosan szétnézve, miközben fél kézzel Hallie táskáját tartottam. Miután megbizonyosodtam róla, hogy egy lélek sincs sehol, segítettem barátnőm ruháit felvinni a szobámba, aztán az ágyon ülve megvártam, míg kipakol.
- A fiúk még a koncertpróbán vannak?
- Úgy néz ki. – válaszoltam unottan.
- Ugye nem baj, hogyha hazajönnek, én lemegyek hozzájuk bemutatkozni?
- Dehogy baj. – mosolyogtam. – Nem vagy éhes?
- De. – fogta meg hasát. Hallie mindig éhes. Vagy ha nem is az, akkor is bír enni, ennek ellenére nem látszik meg rajta.
- Gyere, szerintem még van répatorta. – fogtam meg karját, és lehúztam a konyhába. Vágtam egy-egy szeletet, aztán azt tányérra tettem, és visszamentünk az emeletre.
- Nem baj, ha szétnézek kicsit a fiúk holmija között? – suttogott, mintha bárki meghallhatná.
- Felőlem. – nevettem. – Csak ne vegyél el semmit. – kiáltottam még utána. Bekapcsoltam a TV-t és azt bámulva falatoztam, mikor egy apró sikolyt hallottam meg. – Hallie, mi történt?
- Semmi. – vágta rá gyorsan. Motoszkálást, majd futást hallottam, aztán egy kétségbeesett morgást. Felálltam, és készültem átmenni a szomszéd szobába, de barátnőm megelőzött. Arckifejezése nem sejtetett semmi jót.
- Mit csináltál? – néztem hátratett kezeire gyanakvóan. Biztos voltam benne, hogy rejteget előlem valamit.
- De nem direkt volt. – harapta be alsó ajkát.
- Hallie. – sürgettem. Összeszorította a szemeit, majd a kezembe nyomta a könyvet.
- Te Jó Ég. – tagoltam lassan a szavakat. – Ezt meg mivel csináltad? – emelkedett hangom egy kicsivel magasabb szintre, amint szembesültem a Justin Bieber könyv borítójával, mely szürke, foltokban fehér színárnyalatot vett fel, néhol-néhol pedig kiszakadt borító.
- Csak megláttam, és meg akartam nézni, de összecsokiztam. Le akartam törölni vizes ruhával, és ez lett. – hadarta el gyorsan. – Ezért most ki fognak nyírni. – toporzékolt.
- Honnan vetted el? – megfogta a kezem, és berángatott az egyik vendégszobába. A ruhák az ágy egyik felén összehajtva, míg a másikon rendetlenül széthagyva álltak.
- Onnan. – mutatott a polcra. A lábamnál heverő bőrönd legaljába rejtettem a könyvet, jó mélyen a többi ruha alá.
- Nem tudsz semmiről, oké? – fordultam felé, előrebukott hajamat a fülem mögé tűrtem.
- De én rontottam el, és tudod, hogy nem tudok hazudni.
- Figyelj, lehet, hogy észre sem veszik. Csak ne kelts feltűnést, jó?
- Ühüm. – bólogatott riadt szemekkel.
- Tudtam, hogy nem szabadna egyedül hagynom téged egy percre sem. – toltam vissza saját rezidenciámba.
- Hé. – morgott. Bezártam az ajtót, aztán ledőltem az ágyra. Hallie hamar csatlakozott hozzám, nagy szemekkel bámult rám. – Most haragszol? – kérdezte aranyosan.
- Dehogy. – öleltem át fél kézzel, és megpusziltam a homlokát. – Így szeretlek, ilyen szerencsétlenen.
- Ez csúnya volt. – térdelt fel. Elkezdtem nevetni arcán, amit nem tűrt sokáig, és fejbe vágott egy párnával. Hamar egy nagy párnacsata vette kezdetét, de nem bántam, mert legalább a gondolataim nem akörül forogtak, hogy vajon Louis mikor jön haza, és mikor lesz megint a közelemben.


Pár percig még az ajtófélfának támaszkodva álltam, nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne csússzak le egy szerelmes sóhaj kíséretében. A számon még mindig éreztem Jeremy csókjának ízét, ragaszkodtam az érzéshez, ami az előbb történt velem. Azonban magamhoz tértem, amit rájöttem, hogy apám beszélni akar velem, ezért kelletlenül, de bementem a házba. Lerúgtam a cipőmet és a tükörben gyorsan leellenőriztem magam.
- Hol vagytok? – kérdeztem.
- A konyhában. – jött a válasz anyától. Gyorsan bementem, miközben egy narancsot levettem a pultról, és azt bontva ültem le eléjük. Apám kezeit összefonta az asztalon, anya a szokásos „összehúzom” magam pozícióban ült.
- Miről szerettetek volna beszélni velem? – kaptam be az első narancsgerezdet. A savanyú íz hatására szemeim kissé bekönnyesedtek.
- Átgondoltam a kis utazásodat. – nézett apám mélyen a szemembe. Egy pillanatra abbahagytam a rágást, felvont szemöldökkel húztam ki magam a széken.
- Igen? – kérdeztem meglepődve, azonban odafigyeltem, hogy hangomban észrevehető legyen az irónia. – Mi történt?
- Daina! – szólt rám keményen. Egy halvány mosoly terült el arcomon, úgy vártam, hogy fojtassa. – Anyáddal átbeszéltünk mindent, és úgy döntöttünk, hogy elengedünk Londonba.
- Akkor mégse vagyok felelőtlen? És szerinted boldogulni fogok egyedül is? – hajoltam hozzá közelebb.
- Igen. – mondta határozottan. Kivételesen nem folytatta a vitát, amit kezdeményeztem. Lehet, hogy megtért útközben?
- Akkor, megyek összepakolni. – pattantam fel vigyorogva, majd besétáltam a szobámba. Azonban amint az ajtó becsukódott mögöttem, a mosoly lehervadt az arcomról. Örültem, mert végre apám egyszer az életben támogatta a verziómat, de hogy Londonba kellett mennem, és itt kellett hagynom Jeremy-t, azt nagyon utáltam. Viszont innen nincs visszaút, hiszen holnap fél5kor órakor indul a gépem. Kissé kelletlenül vettem elő a szekrény mellől a nagy fekete bőröndöt, majd kitártam a szekrényemet, és az összes ruhát amit szeretek és használok, belehajtogattam gondosan.
Két óráig pakolhattam, a végeredmény pedig az lett, hogy 3 nagy utazó állt az ágyam mellett, a szobám pedig úgy nézett ki, mint akin tornádó söpört végig, szinte semmi nem maradt benne. Mivel már 10 óra volt ezért gyorsan letusoltam, felvettem a pizsamámat, fogat mostam, majd bemásztam az ágyba. Amint elhelyezkedtem kényelmesen, Amber felmászott mellém, és odafeküdt a hasamhoz. Egy nagy sóhajtással hunytam le a szemeimet, és miután az egész nap történt eseményeket átrágtam magamban, elaludtam.

                                  ~ Másnap ~

Reggel – a fenéket reggel, hajnalban – 3 órakor megszólalt a telefonom. Mérgesen nyomtam ki az ébresztőt, majd megdörzsöltem a szemem, és nagy nehezen felültem. Korom sötét volt a szobában, ezért feloltottam a lámpákat, megvártam míg a szemem megszokja az újonnan jött nagy fényt, aztán becsoszogtam a fürdőbe. Megkíméltem magam a tükörbenézéstől, azonnal a zuhanykabinba álltam, hogy a hideg vízzel felfrissítsem magam. Nem gondolkoztam semmin, nem lett volna rá erőm, csak végeztem a szokásos reggeli dolgaimat. A hajamat megmostam, becsavartam a törülközőbe, majd magamra kaptam a fehérneműt, és kimentem a bőröndömhöz. Ami legelőször a kezembe akadt, azt vettem magamra. Mivel tudomásaim szerint Londonba nagyrészt esik az eső, ezért a fekete farmert, a kötött, piros hősszúujjút megfelelő választásnak találtam. Hogy legyen annyira snassz, egy nagy arany színű nyakláncot a nyakamba tettem, aztán átfésültem és megszárítottam a hajam, a pilláimat átpödörtem a spirállal, majd felhúztam a tornacipőmet. 


Még 10 percem volt, ezért Ambert betettem a macskaszállítóba, majd bekaptam egy rágót, és kivittem a folyosóra a cuccaimat. Mindkét szülőm fent volt,álmos fejjel néztek rám. Felvettem egy fekete bőrdzsekit, majd feléjük fordultam. Meglepetésemre anya halkan pityeregve borult a nyakamba. Utáltam sírni látni, igazából nem is sűrűn esett meg. Most jöttem rá, nagy a valószínűsége annak, hogy sokáig nem fogom viszontlátni őket. A torkomban a fojtogató érzést megpróbáltam leküzdeni, utáltam sírni.
- Vigyázz magadra, kicsim. – engedett el anya.
- Úgy lesz. – mosolyogtam rá magabiztosan.
- Majd minden nap hívni foglak, és nem érdekel, ha zaklatásnak fogod venni. – felnevettem.
- Nyugodtan zaklathatsz, úgysem lesz kint senki ismerősöm. Jó lesz majd, hogy tudok beszélgetni valakivel. – nyugtattam meg mosolyogva. Dudaszót hallottam meg kintről, ezért apámra néztem. Én sem tudtam, és látszólag ő sem, hogy mit csináljon. Végül ő tette meg az első lépést, és óvatosan megölelt. Évek óta nem éreztem már, ahogy erős karjai védelmezően átölelnek. Ennek ellenére még mindig nem voltam megbarátkozva vele, csak egyszerűen jól esett a gesztus, és nem akartam haragban elválni tőle.
- Majd én is hívni foglak. – húzódott el tőlem.
- Rendben. – mondtam alig hallhatóan. Nem most kellett volna rájönnie, hogy létezik egy lánya is, hanem sokkal-sokkal korábban. De mint említettem, nem akartam az utolsó percekben is balhét. A második, sürgető dudálás is elhangzott, ezért apám segítségével nagy nehezen kivittük a bőröndöket. A vezetőülésről kipattant Peter, és mosolyogva kinyitotta nekünk a csomagtartót. Egy utolsó intés után beszálltam a kocsiba, bekötöttem magam, aztán egészen addig integettem szüleimnek, míg el nem kanyarodtunk a sarkon.
- Hogyan sikerült rávenni őket? – kezdeményezett főnököm beszélgetést.
- Nehezen, de sikerült. – tudtam le ennyivel.
- Hidd el nekem, hogy tetszeni fog London. – nézett rám egy pillanatra, de aztán vissza is fordult az út felé.
- Majd meglátjuk. – sóhajtottam. Hamar odaértünk a reptérre, az ellenőrzőszalagra felpakoltuk a cuccaimat, majd miután megvettem a jegyet, megálltam a bejáratnál.
- Itt vannak a címek. Feltöltöttem a kártyád, az első lakbért pedig már ki is fizettem neked. Ha valami baj van, csak hívj.
- Oké. – mondtam némán egy bólintás kíséretében.
- Bízok benned, Daina.
- Nem fogok szégyent hozni rád. – néztem rá.
- Ebben eddig sem kételkedtem. Erős lány vagy te, menni fog. – simított végig karomon.
- Kérjük a Londonba tartó gép utasait, hogy kezdjék meg a beszállást!
- Szia, kislány. Az első munkanapod után majd hívj, hogy milyen az új környezet. – lépett hátra két lépést.
- Úgy lesz. – próbáltam mosolyogni, de csak egy fintorra tellett.
- Ja, és Jeremy is sok sikert kíván. – kiáltotta utánam. Nem fordultam meg, nem akartam elárulni magam, az arcomon elterülő nagy mosollyal. Hamar a gépen voltam, elfoglaltam a helyemet, ami pont az ablaknál volt, és elővettem a telefonomat. Bekapcsoltam Rihanna-Stay című számát, aztán a felszállás után egy kicsit még néztem a felhőket, majd lecsuktam a szemem.


15 megjegyzés:

  1. Jeeeeeeeee! Első komizó!! Nagyon nagyon jó rész lett, kíváncsian várom a kövi részt! :)

    VálaszTörlés
  2. Szijja! :) imádom! folytatást, minél hamarabb ! Kérleeeek! :)

    VálaszTörlés
  3. Kövit! Most! Nagy király lett!!!!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Igényes, tartalommal teli, fantasztikus. Talán ezekkel a szavakkal (is) tudnám röviden jellemezni a részeket. Nem tudok konkrétan egyre fókuszálni, ez az egész történet egybe van szőve... Így tökéletes. Gyorsan hozzd a következőt.

    Xx, Vera

    VálaszTörlés
  5. Imáádom!! KÖVIT KÖVETELEK!! :)

    VálaszTörlés
  6. Imádtam mint a többi részt:3 megelepetéés alul:3
    http://wefoundlovestory.blogspot.hu/2013/03/1dij.html

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó rész lett. Kiváncsi vagyok mikor fog Daina találkozni a többiekkel és arra is hogy Teena mikor fog megbocsájtani Lou-nak ! Várom a következőt!

    VálaszTörlés
  8. sejtettem hogy Zaynek ez a baja :/ remelem azert Winter valahogy el tudja rangatni Tennat a koncerte es akkor johet a nagy csaladi kibekules :DD es mostmar hogy Daina felszalt a gepre mar sokkal izgatottabban varom hogy hogy lesz ez a nagy talalkozas :D siess xx

    VálaszTörlés
  9. 5 lány van 5 fiú egy értelmű hogy Louis-nak nem lesz ezekből csaja mert a testvérei
    de Zayn neki lesz
    Liam-nak is lesz
    Niall-nak is lesz
    Harry-nek is lesz
    egyértelmű

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még csak annyit hadd mondjak h nem bántásból mondom ezt meg semmi rossz indulat csak találtam egy blogot ami majd nem ilyen sőt szinte ilyen csak az előrébb tart de ha engedsz még annyit akkor had mondjam még azt el hogy szerintem az nagyon sablonos lenne ha összejönnének meg még egy dolgot nem értek 3 év után találkozik a családjával ? o.O mert ez nekem lehetetlen mivel:-szent este
      -szülinap
      és ez olyan lehetetlen (szerintem)
      olvastam a régi blogod és meg kell hogy mondjam az eleje nagyon tetszett addig amíg össze nem jött Harry-vel szerintem azért nem kellett volna összejönniük mert ez nagyon sablonos
      de kérlek amit itt írtam ne vegye senki sértésnek és nem támadjatok

      Törlés
    2. Szia!:)
      Nem vettem bántásnak, ez a te véleményed.:)
      Nem tudom milyen blogról beszélsz, de mint oldalt is kiírtam, egyszer már megtörtént velem az, hogy loptam, de ez még nagyon régen, és a következményeket nem köszöntem meg. És ebből többet nem kérek, tehát ezt az egészet én magam írom, az összeset én találom ki, és nem koppintottam senkitől sem ötletet, sem részeket, semmi mást.
      Valaki valakivel csak össze fog jönni, mert szerintem az is elég sablonos lenne, ha egész végig csak barát lenne mindenki mindenkivel. Persze ilyen is lesz, ezt elárulom.
      Egyszer már megkaptam, hogy a történetem eléggé abszurd, mert ki az a hülye, aki 3 évig nem látogat haza. Teljesen megértem, a valóvilágban ilyen tényleg nincs, de ez egy kitalált történet. Nem szab határokat a képzelet, annál jobb, minél abszurdabb. Legalábbis ez az én felfogásom.
      Úgy látszik, nem szereted, ha szerelem is van a történetekbe. Mint az előbb is említettem, ahogy ebben is, a Lisásban is egy idő után naaaaagyon unalmassá vált volna, hogy 100 részen keresztül csak spanok.
      Ez a te egyéni kritikád nekem, nem sértődtem meg, dehogy sértődtem. Nem akarlak támadni, és mások sem fognak!:) A saját munkámról nem igazán szeretek véleményt mondani, mert saját magamnak én vagyok a legnagyobb kritikusa. De szerintem egy egyszerű sablon sztorival, ami hót unalmas, semmi fordulat nincs benne, nem lehetett volna összegyűjteni 124 rendszeres olvasót, és közel 200.000 oldalmegjelenítést.
      Köszönöm hogy leírtad a véleményed őszintén, amiben tudok, igyekszek javulni!:)
      Adri xx.

      Törlés
  10. Már ANNYIRA várom a szombatot!!! Nagyon tetszett a rész, várom a következőőőt!!! ;) xxx

    VálaszTörlés
  11. Szia! Csak most vettem észre, hogy még nem is írtam ehhez a fejezethez..-szégyenlem magam, mert már péntek van, tehát holnap lesz az új fejezet, de mentségemre szolgál, hogy már fb-on írtam rád-
    Stokásomtól eltérően most nem írok kisregényt, de most is oztom a véleményem, mert marha jó lett! Nég mindig nem telekbe vele, hogy mennyire jól írsz!
    Nem osztom az előttem előtti komententjét. Szerintem a Lisás sztoriban nem volt semi kivetnivaló! Úgy volt jó, ahogy Te azt megírtad, slussz, passz!
    Izgatottan várom már a hetedik fejezetet, üdv az ország másik oldaláról (hűséges zaklatód-xD) Adri xoxo

    VálaszTörlés
  12. lesz ma rész? O.o

    VálaszTörlés
  13. Ugye még ma felrakod a 7. részt?? :)

    VálaszTörlés