4.rész

Sziasztok!:)
Vééééégre ma vették a fáradságot a szerelők, és kijöttek megnézni a netemet. Nem is azzal volt a baj, hanem a modem meghalt, lehet nem kellett volna párszor ököllel ráütnöm(?!). Ideges voltam, hupsz.
A lényeg. Igaz, hogy késéssel, de meghoztam a 4. részt. Remélem tetszeni fog. Ezúton szeretném megköszönni a 61 rendszeres olvasót, a sok kommentet, és az újabb díjakat. Hihetetlenek vagytok!:) Ha meglesz a 6-7 komi, 23.-án szombaton jövök!:)
Pusszantás♥

Összerezzentem a hangos ajtócsapódásra, ami az emeletről jött, méghozzá Teena szobájából. Sejtettem, hogy valahogy így fog reagálni, egyáltalán nem lepett meg. Láttam, ahogy Louis pár másodpercig még bámul arra, amerre nővérem eltűnt, aztán vett egy nagy levegőt, és felém fordult. Kék szemeiben bizonytalan fény csillogott, arra várt, hogy mit fogok lépni, de mivel csak álltam egy helyben, ő szólalt meg.

- Te is el fogsz futni? – hangja mély volt, és szokatlan. Hallottam már rádióban, Tv-ben, de élőben ez teljesen más. Szemem sarkából láttam, hogy anya egyik lábáról a másikra helyezi a sújt, és idegesen tördeli kezeit. Halványan elmosolyodtam.

- Ahhoz túl lusta vagyok. – ráztam meg fejem. Lou végigmért, aztán pár pillanat hezitálás után lassan elindult felém. Ahogy közeledett, tempója egyre csak nőtt. Megállt előttem egy fél méterre, pillantásával arcomat térképezte fel. Megállíthatatlanul mosolyogtam, szememben éreztem a gyülemlő könnyeket. Bátyám megunta, hogy csak állunk egymással szemben, ezért óvatosan magához húzott. Kevésbé voltam gyengéd, kezeimmel szorosan fontam körbe derekát, arcomat mellkasába fúrtam. – Azt hittem, már soha nem ölelsz meg. – mondtam remegő hanggal, mégis rettentően boldogan. Pár erőszakosabb könnycsepp végiggurult arcomon, majd Louis pólóján végleg elhalt. Az eddigi remény, ami bennem volt amiatt, hogy bátyámat viszontlátom, most beteljesedni látszott. Nem tudtam miért van itt, vagy hogyan, de nem akartam rázúdítani a sok kérdésemet. Csak az foglalkoztatott, hogy erősen csimpaszkodjak rajta, illatát jó mélyen beszippantva, és azt elraktározva érzékszerveimben. Mint minden szép pillanatnak, ennek is vége szakadt, mikor kishúgom Louis nevét sikkantva indult meg felénk. Az említett nevetve kapta fel, és pörgette mag a jóízűen kacagó Zorát, aztán leguggolt elé.

- Hogy te mekkorát nőttél. – beszélt hozzá kedvesen, mire húgom csak szégyenlősen összefonta hátul kezeit.

- Hiányoztál. – adott Louis-nak egy gyors puszit, mire akaratlanul is felnevettem. Az arcomra száradt könnyeket gyorsan eltüntettem, aztán anyára néztem. Tisztán láttam, hogy ő is ugyanazt csinálja, amit én. Biztos megható volt számára az eltelt pár perc. Zora elfutott mellettem, aztán Lou felállt, magas alakja fölém tornyosult.

- Anya, Winter, szeretném nektek bemutatni a fiúkat. – intett kezével, mire a 4 srác 1-2 lépést előrébb sétált. – Ők itt Niall, Zayn, Liam és Harry. – ha tudta volna, hogy ezt én is és anya is kívülről tudjuk, valószínűleg meglepődött volna. – Fiúk, ők itt Winter, a középső húgom, és Julie, az anyukám.

- Előre szólok, hogy nyugodtan tegezzetek, nem vagyok annyira öreg. – mondta szülőm, mire a fiúk mosolyogva bólintottak egy nagyot.

- Köszönjük, hogy elviseltek minket ezen a nyáron. – szólalt meg Liam.

- Ne viccelj, nem vagytok ti olyan szörnyűek szerintem.

- Ne merj rá fogadni. – köhögött bátyám.

- Ne égess már le minket az első pár percben. Amúgy is, te kezded a legtöbb hülyeséget, mi csak követünk. – vigyorgott Harry, mire bátyám lepisszegte. Halkan felnevettem kettőjükön.

- Hogy érted azt, hogy elviselni egész nyáron? – kérdeztem, szemem Liam és anya között cikázott.

- Ők még nem tudják? – csodálkozott bátyám.

- Nem, még nem mondtam el, meglepetésnek szántam. – válaszolt szülőnk.

- Akkor Teena ezért lepődött meg ennyire. – fogalmam sem volt miről beszélnek.

- Öhm. – ráncoltam össze zavarodottan a homlokom, mire anya mellém sétált.

- A fiúk és Louis az egész nyarat itt fogják tölteni. – simított végig karomon.

- Mi? – kérdeztem kicsit hangosabban pár másodperc után. – Hogy érted azt, hogy itt?

- Van elég vendégszoba, ezért nem mennek semmilyen szállodába, hanem itt fognak lakni.

- És te erről egész végig tudtál? – döbbentem meg, és hitetlenkedve néztem a mosolygó barna szempárba. – Mióta tudod?

- Körülbelül 2 hete. – motyogta.

- Anya. – csaptam le magam mellé a kezem hisztisen, persze csak játékból. – Képes voltál ezt eltitkolni előlem? – szűkítettem össze szemeimet. A hajamba túrtam, majd a kezemre ragadt habot szétkentem arcán, mire mindenki felnevetett.

- Most bosszút álltál? – törölte azt le egy boldog mosollyal.

- Nevezheted annak is. – rontottam meg a vállam. – Most viszont ezt kiszedem a hajamból. – emeltem fel a habos tincseket.

- Alig vagyok itt pár perce, de máris itt hagysz? – fordult utánam bátyám, tettetett sértődöttséggel a hangjában.

- Nyugi, utána nem szabadulsz tőlem. Addig le sem fekhetsz, míg el nem meséled, mi történt veled a 3 év alatt. – kacsintottam rá, majd grimaszán jóízűen nevetve sétáltam fel a lépcsőn.

                                           *~*~*

A kanapén ültünk mindannyian, kivétel nővéremet, aki még mindig a szobájában kuksolt. Egyszer próbáltam bejutni hozzá, de semmi életjelet nem adott, ezért inkább békén hagytam. Nagyon sokat nevettem már, kiderült számomra, hogy Louis humorérzéke a 3 év alatt csak fejlődött, korához képest nagyon őrült. De a többi fiúról sem lehet panaszkodni, ők is jó fejek, már amennyire ismerem őket pár órája. Niall nevetését imádom.. van, hogy nem a poénon, hanem inkább az ő röhögésén szakadok. Liam inkább csendesebb, de neki is vannak beszólásai. Harry teljesen ugyanolyan mint a bátyám, ők ketten együtt nagyon nem normálisak. Zayn volt számomra a kicsit illúzióromboló, mert nem azt a srácot láttam, akit a Tv-ben. Alig nevetett, csak fapofával ült, és hallgatta a szót, de látszott rajta, hogy gondolatai nagyon nem itt járnak.

- Nem gondolod, hogy neked aludnod kellene? – simított végig anya Zora haján.

- Nem. – rázta meg a fejét, majd leugrott anya öléből, egyenesen hozzám futott, és egy gyakorlott mozdulattal pattant rám. Nyöszörögtem egy sort, amin ő jól szórakozott.

- Louis itt lesz, mikor reggel felkelek? – suttogta a fülembe. Egy halvány mosoly terült szét arcomon, édesnek találtam a kérdését, és teljesen jogosnak.

- Itt lesz. – pusziltam meg arcát.

- Mehetünk? – lépett elém anya, kezét húgom felé nyújtotta. Ő csak bólintott egy nagyot, aztán elindultak ketten a szobájába, de még mielőtt odaértek volna, Zora visszafutott, egyenesen Louis-hoz, és nyomott arcára egy nagy puszit.

- Olyan édes. – mondta Harry, miután csak mi hatan maradtunk a nappaliban.

- Az én húgom. – húzta ki magát büszkén Lou. Beállt egy kisebbfajta csend, amit senki nem akart megtörni, viszont én nem éreztem kínosnak, ennek ellenére mégis felvetettem egy ésszerű kérdést.

- Hogyan jött az ötlet, hogy itt lesztek egész nyáron?

- Azt biztosra tudtuk, hogy vissza akarunk jönni Londonba, de úgy volt, hogy a Direction házban leszünk, viszont akkor Louis nem tudott volna hazajönni. – kezdte a mesélést Niall.

- Ezért felvetette az ötletet, miszerint ti biztos örülnétek neki, ha egész nyáron együtt lehetnétek. – folytatta Liam.

- És közben minket is megismernétek. – tette hozzá Harry.

- Anyának mi volt az első reakciója? – néztem bátyámra.

- Mikor felhívtam elkezdett sírni, aztán majdnem, hogy sikongatva közölte, hogy nagyon jó ötletnek tartja. De azt hittem el fogja mondani nektek.

- Hát nem mondta. Sőt.. ugyanolyan volt mint eddig. Pedig általában mindig észreveszem, ha titkol valamit.

- Mindig is jó színész volt. Ezt tőle örökölted. – bökött meg játékosan.

- Viszont a humorodat nem tudtad senkitől se örökölni. Csak te vagy ilyen fokozottan abnormális. – döntöttem oldalra a fejem.

- Ne szemtelenkedj a tréfa királlyal. – hunyorgott.

- Jézusom, ezt inkább ne is emlegesd! – ült fel a kanapén Liam.

- Louis egész évben kis csínyekkel szívatott minket. – magyarázta Niall. – Nem kellemes arra ébredni, hogy az egész ágyad dugig van borotvahabbal és mézzel.

- Az egy klasszikus volt. – nosztalgiázott Lou. – Még mindig nem értem, hogy nem vettél észre. Egy óráig küszködtem, mire az egész ágyad tele lett.

- Mélyen alszok. – nevetett zavartan a szőkeség.

- Apropó, alvás. Megmutatod, hogy hol fogunk aludni? – szólalt meg talán elsőre Zayn.

- Még én sem tudom, de a vendégszobákat megmutatom, ti meg majd elosztjátok magatok között. – álltam fel, majd elindultam, ők pedig követtek. – Egy szoba van a földszinten, kettő pedig az emeleten. – torpantam meg a lépcső tövében.

- Enyém a földszint. – tette fel kezét Zayn. Megmutattam neki, aztán ő el is köszönt egy halk „jó éjt”-el, és bezárkózott. Liam és Niall a legeldugottabb szobában, míg Harry és bátyám, a Lou régi szobájában voltak. Mindenki elköszönt arra hivatkozva, hogy az út kimerítette őket, én pedig tudomásul véve sétáltam vissza a konyhába. Vágtam magamnak egy szelet tortát, aztán kimentem az udvarra, és leültem a napágyra. Az idő ellenére nem volt hideg, langyos szél fújdogált, a sötét égbolton több millió csillag trónolt.

- Én is lefekszem, szerintem. – lépett ki fél lábbal anya. – Te nem jössz? – megvárta, míg felé fordulok.

- Egy kicsit még maradok.

- A villanyokat majd oltsd le. – mosolygott. – Jó éjt. – intett.

- Jó éjt. – fordultam vissza a sütimhez. Hihetetlenül boldog voltam, és kivételesen ez nem az édességnek köszönhető. Louis újra itthon volt, és még nagyon sokáig itt is lesz. Nem akarok azon gondolkozni, hogy a nyár elteltével talán újra elveszítem, csak a pillanatnak akarok élni. A tolóajtó ismét kinyílt, majd becsukódott, aztán valaki sétálni kezdett felém, majd leült mellém. Nem kellett odanéznem, hogy tudjam ki az. A tányért letettem a kis fa asztalra, majd Lou vállára dőltem, míg ő megfogta a kezem.

- Nagyon hiányoztál, Winter. – mondta halkan, de ebben a nagy csendben tisztán értettem.

- El sem tudod hinni, hogy nekem te mennyire. – dörgölőztem hozzá, mire egy aprót sóhajtott. A kettőnk közé beállt csendet ő törte meg.

- Szerinted Teena meg fog valaha bocsátani?

- Előbb-utóbb biztosan. Holnap majd beszélek vele. – hatásszünet. – Nagyon haragszik rád, Louis.

- Tudom. – kulcsolta össze maga előtt a kezeit, én pedig felültem, és felé fordultam. – Eleinte esküszöm, hogy írni akartam nektek, de ahogy telt az idő, már nem mertem. Volt bennem egy félsz, nem tudtam hogyan fogtok az üzeneteimre reagálni, ezért inkább nem is kerestelek titeket. Nem gondoltam, hogy ez az egész 3 évig fog húzódni. Én..- nézett a szemembe. – Szörnyen sajnálom.

- Nem mondom, hogy én nem neheztelek rád, de hajlandó vagyok elfelejteni mindent, ha egész nyáron csak a miénk leszel. – közelebb csúsztam hozzá. – Ígéred?

- Ígérem. – suttogta mosolyogva, majd jó szorosan megölelt. Már nem ő volt a 18 éves bohó és éretlen kölyök, hanem a 21 éves felnőtt, érző szívű, bár még mindig bolond Louis.

- Szerinted van még a sütiből? – jelent meg Niall feje a fürdőben. Nem zavartatta magát amiatt, hogy csak egy szál bokszerban lát, kitartóan bámult rám a válaszomra várva.

- Hát nézd meg. – zártam el a csapot.

- De az nem illetlenség? Pár órája vagyunk itt, és én máris a hűtőben kotorászok.

- Szerintem tőled ezt természetesnek vennék. – rántottam meg a vállam.

- Igazad van. – egyenesedett fel, majd elindult kifele. – Várj! – torpant meg. – Te most beszóltál nekem? – vonta fel szemöldökét. Felnevettem vicces arckifejezésén.

- Dehogy. – sétáltam el mellette.

- Akkor.. – pillantott felém várakozóan, lábain előre-hátra hintázott.

- Akkor? – kérdeztem értetlenül.

- Te nem jössz?

- Nem. – ráztam meg a fejem röhögve.

- Ne már. Egyedül nem olyan jó.

- Máskor is ettél már egymagadban.

- De ez más. Az ismerős terep volt, ez meg nem. Ha lebukok, ne egyedül csináljam már. – megforgattam a szemem, aztán felvettem egy melegítő alsót.

- Te nem öltözöl fel?

- Mert mi a baj így velem? – nézett végig magán.

- Semmi.. – húztam el a végét majdnem megint nevetve. – Csak nem hiszem, hogy Louis családja kíváncsi a zsiráfos alsónadrágodra.

- Most miért? Tök cuki. – fordult körbe. Nem mondtam erre semmit, csak vigyorogva odadobtam neki egy szürke melegítőt, amit gyorsan magára kapkodott. Mivel már éjfél is elmúlt, ezért lassan közlekedtünk a lépcsőn, hogy lehetőleg senkit ne ébresszünk fel. A konyhában felültem az egyik bárszékre, míg Niall minden polcot, a hűtőt, még a fagyasztót is átnézte a süti után kutatva.

- Nem találom. – fordult felém kétségbeesetten.

- Sütőbe nézted? – diadalittasan mosolyogtam, mikor ír barátom csillogó szemekkel vette ki a tálcára sorakoztatott szeleteket.

- Honnan tudtad? – kérdezte tele szájjal.

- Louis is mindig a sütőbe tette a turnébuszon a kajákat. Sejtettem, hogy náluk ez a szokás.

- Ühüm. – dünnyögött, de szerintem fel sem fogta, amit mondtam. A süti túlságosan lefoglalta az érzékszerveit. Unottan húzogattam a nadrágom megkötőjét, mikor az ajtó eltolódott, majd a nevető Lou és Winter lépett be rajta.

- Hát ti? – jött közelebb mosolyogva Winter, nyomában bátyjával.

- Niall túlságosan szimpatizált a pudingos sütivel. – mutattam a jóízűen falatozó srácra.

- Ú, tényleg. Répatortaaaaa! – futott be Lou, hogy ő csatlakozzon ír társához.

- Te nem eszel? – ült le mellém Winter.

- Nekem elég volt. – legyintettem mosolyogva. – Julie csinálta?

- Én is segítettem! – húzta ki magát büszkén.

- Ennyire érett lettél? – kapta fel fejét Louis.

- Hát hogyne. – vágta rá viccesen a barna szemű lány.

- Ez jól esett. – tette Niall a mosogatóba a tányért.

- Mehetünk? – néztem rá álmosan.

- Persze. – indult el felém, látszólag teljesen feltöltődve.

- Jó éjt, srácok. – néztem a testvérek felé.

- Nektek is. – válaszoltak egyszerre. A szobába beérve levetkőztem, míg Niall elment fogat mosni, aztán bemásztam az ágyba. Egész puha és kényelmes volt. Meg Louis illatú. Ami persze jó. Bandatársam hamar csatlakozott hozzám, megvártam, míg elhelyezkedik, aztán lekapcsoltam a lámpát. Elfordultam oldalra, és lehunytam a szemem. Már majdnem bealudtam, mikor Niall hangja visszazökkentett a valóságba.

- Fent vagy még? – suttogott.

- Hála neked, igen. – dünnyögtem. – Mit szeretnél? – fordultam egy kicsit felé.

- Szerinted Louis másik húga valaha szóba fog velünk állni?

- Nem ismerem, de szerintem igen. Csak nem fog egész nyáron kerülni minket.

- Szeretném őket normálisan megismerni. Azok alapján, amit Lou mondott, mind a ketten nagyon jó fejek. – nem mondtam semmit, csak visszafeküdtem és ismét becsuktam a szemem. – Szerinted utál minket? – kissé durcásan fújtatva néztem Niall-re, de szomorú szemei láttán nemigen akartam rápirítani szegényre.

- Már miért utálnának?

- Hát.. – meredt maga elé. – Mert elvettük tőlük Louis-t.

- Ez nem a mi hibánk. Minket egy csapatba raktak, és ehhez hűen mentünk turnézni, fellépni. – megálltam egy kicsit. – Nem utálnak, majd meglátod. – veregettem meg a vállát.

- Remélem. – sóhajtott. – Jó éjt, Liam. – mosolygott, aztán elfordult az ellenkező irányba.

- Jó éjt, Niall. – motyogtam magam elé; abban sem voltam biztos, hogy meghallotta. Amint a fejem a párnához ért, elaludtam.

Körülbelül 7 perce ugrálhattam egyfolytában az ágyon, némán sikongatva, a kezemmel csapkodva, mint valami sérült szitakötő. Boldogságom oka az a néhány szavas telefonbeszélgetés volt Jeremy-vel, amiben megbeszéltük, hogy holnap találkozni fogunk a Starbucksban. Nem mondta mit akar, csak azt, hogy mondandója van, én meg mint egy kis serdülő tinédzser, úgy ugrálok a – mások számára hatástalan – szavai miatt.

- Daina, jól vagy? Mi volt ez a hang? – zökkentett ki „örömtáncomból” anya hangja. A lábaimat kinyújtottam, és ülő helyzetben érkeztem a rendetlen ágyra.

- Biztos csak a szomszéd. – hadartam el gyorsan. Úgy lihegtem, mint aki több kilométert futott, a szívem dörömbölését a mellkasomon tisztán látni lehetett.

- Jól van. – a léptek alapján ismét egyedül maradtam. Hátradőltem az ágyon, beletúrtam a hajamba, és próbáltam levakarni magamról azt a hatalmas vigyort, de mintha arcizmaim bekövültek volna, az ott maradt.

                                   ~ Másnap ~

Reggel fáradtan, nyúzottan, mégis izgalommal keltem fel. Egész éjszaka semmit sem aludtam, csak forgolódtam az ágyban. Kimásztam a meleg paplan alól, ügyelve arra, hogy Ambert ne tapossam meg, aztán a szememet dörzsölve kisétáltam a konyhába. Meglepően nagy volt a csend, s hamar tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok a házban. Ami azért furcsa, mert eddig még mindig várt reggelente egy üzenet, hogy éppen szüleim hova mentek, de most semmi. Biztos nem volt idejük, annyira sietni kellett. Megrántottam a vállam, aztán csináltam magamnak 3 szelet pirítóst, azt egy bögre tea társaságában a nagy tálcára raktam, majd a nappaliban leültem a Tv elé, és enni kezdtem. Nemigen volt olyan műsor, ami lekötött, az agyam egyfolytában kattogott. A harmadik szappanopera után már liftezett a gyomrom a sok nyálcsere miatt – mert amit azok csinálnak az minden, csak nem csókolózás-, ezért elmosogattam, majd visszamentem a szobámba, hogy megágyazzak. Még 2 óra volt a találkozóig, ezért hogy lekössem magam, megmostam a hajam. Míg a törölköző magába szívta a nedvességet, kiválasztottam egy jó kis összeállítást, ami nem túl elegáns, viszont az itthoni kategóriából is igencsak kiemelkedik. Miután rakoncátlan tincseim szög egyenesen omlottak vállamra, magamra húztam a fekete rövidnadrágomat, beletűrtem a kék inget, abból kigomboltam annyit, hogy pont takarja a lényeget, aztán egy egyszerű övet tettem fel, pár kiegészítővel társítva. Zsebre tettem a telefonom, elköszöntem Amber-től, majd bezártam a házat, és elindultam a kávézó felé.

 Lépteim akaratom ellenére is gyorsak voltak, ezért is érkeztem meg 10 perccel hamarabb, mint ahogy kellett volna. Leültem egy üres asztalhoz, kértem egy forró csokit, aztán azt kortyolgatva bámultam ki az ablakon, a kint járkáló embereket nézegetve. Az órámat minden percben ellenőriztem, az idő nagyon nem akart telni, és ez zavart. Mi van, ha nem is jön el, csak átvert? Lehet a haverjaival éppen rajtam röhög valahol. Jeremy nem olyan . A belső hangomnak mindig – általában – igaza van. A vendégek érkezését/távozását jelző csengő megszólalt, ezért gyorsan kaptam oda a tekintetem. Ott állt Ő, egy fekete ülepes nadrágban, és egy fehér pólóban. Barna haja kissé kuszán állt, szemeivel felmérte a bent ücsörgő embereket, majd arcán egy halvány mosoly terült el, ahogy meglátott. Gyors léptekkel jött felém, miközben pár embernek visszaköszönt, akik felismerték őt. 2 méterre volt tőlem, ezért felálltam: lábaim remegtek, szívem gyorsan dobogott. Mi a francért viselkedek így? Teljesen meghazudtolom saját magam.

- Szia, Daina. – ölelt meg. Mondhatni, hogy lefagytam, kővé dermedtem, meglepődtem, és egyéb rokonértelmű szavak. Még soha, de soha nem beszéltünk egymással személyesen, a köszönés is nagyon ritkán hangzott el.

- Szia. – motyogtam, mikor elengedett. Megvárta, míg újra leülök, aztán ő is helyet foglalt. Amint megkapta a kávéját, újra rám figyelt.

- Nem voltam benne biztos, hogy eljössz. – nézett a szemembe.

- Miért ne jönnék el? – egy értelmes mondat. Most képzeletben megtapsoltam magam.

- Mivel nem ismersz, és kívülálló szemmel elővigyázatosnak látszol. Meg az apámat se csíped túlságosan. – nevetett halkan.

- Nem tűnsz bérgyilkosnak, sem olyannak, aki egy sötét sikátorban össze akar verni. Az meg más, hogy apudat nem túlságosan kedvelem. Ő a főnököm, aki éppen el fog paterolni Londonba, de ettől függetlenül te még lehetsz jó fej. – mosolyogtam rá, amit előszeretettel viszonzott is. Gödröcskéi aranyossá tették így is vonzó külsejét.