12.rész

Sziasztok!:)
Elég régóta nem jelentkeztem.Eleinte úgy akartam, hogy megindoklom, de felesleges, a lényegen nem változtat. Most már itt vagyok, nagyjából egészségesen, és részfelrakásra készen. Köszönöm a rengeteg díjat, a komikat, és a 97 rendszeres olvasót. Igaz, ez a szám reggel még 98 volt, de mire odaértem, hogy ezt elkezdjem megírni, 97 lett. Lépjünk tovább..
Szóóóval. Aki nem szeretné olvasni a saját véleményemet egy igen kényes témában, az görgessen a részhez, jó olvasást neki, kommentelni ne felejtsen el!:) Tehát.. mostanában szinte majdnem minden oldal el van foglalva azzal, hogy isten bizony 3 Eleanor van: Eleanor, Tina, Gretchen. Eleinte nem igazán foglalkoztam vele, de miután már mindenhol ebbe botlottam, kissé felbasztam magam agyilag. Kérlek mondjátok, hogy ti nem hisztek ebben a marhaságban. Persze mindenkinek a saját döntése, hogy miben hisz, ebbe nem szólhatok bele, nincs hozzá jogom, de akkor is. Aki ezt elhiszi az rettentően befolyásolható ember. És igen, a következő, hogy "Miért ne hinnék benne, hiszen vannak bizonyítékok!" Ezek az állítólagos bizonyítékok szánalmasak. Mert az egyik képen Eleanor kisebb, a másikon magasabb, mint Lou. Louis nem néz rá szerelmesen, és - most jön a kedvencem - ezzel akarják elrejteni a kapcsolatukat HARRY-VEL. Itt nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Úgy néznek ki, mint akik buzik? Én is támogatom Larry-t, DE MINT BARÁTOT, NEM MINT EGY HOMOSZEXUÁLIS KAPCSOLATOT. Az persze más téma, hogy ha netán tényleg kiderülne, hogy azok, akkor sem pártolnék el mellőlük, hiszen szeretem őket. DE nem azok. Pont ettől a találgatástól jutottak el arra a pontra, hogy most már egymáshoz érni sem mernek, mert azt felfújná a média, meg a rajongók, az utálkozók, MINDENKI. Ez normális? Szerintem nem. Ők nagyon jó barátok, néha egymás seggére csapnak, megütik egymást kényes helyeken - remélem értitek mire gondolok - hülyéskednek, mert ez nem komoly. De itt egyből mindenki rájuk ragasztotta, hogy buzik - tisztelet a kivételnek - és ebből következett, hogy Louis csak azért van Eleanor-ral hogy ne legyen átlátszó. És persze Eleanor-ból is van még plusz kettő, mert cserélgetik egymást. HIHETŐ, NEM? :D Lehet ezek után én is emellett fogok kampányolni. hahaha NO. 
Csak ezt szerettem volna elmondani, mert nagyon bántotta a kis lelkemet. Szépen kérlek titeket, gondolkozzatok reálisan, és ne dőljetek be minden szánalmas faszságnak. És ismétlem.. akinek nem inge, nem veszi magára.
Köszöntem a figyelmet azoktól, akik elolvasták, kommentben nyugodtan leírhatjátok ti is, hogy mit gondoltok erről, akár belém is lehet kötni, szabad.;) Remélem a rész tetszeni fog, várom a hozzászólásokat.:) Már csak 3 feliratkozó, és meg lesz a 100. Remélem minél hamarabb!:)
xoxo♥

 - Egyáltalán nem vagyunk vicces kedvünkben, hiszen egy nagy fán ülünk, és kellemetlen a szituáció. – közölte velem Zayn. Köpni-nyelni nem tudtam, csak tátogtam, mint egy hal. – Itt vagy, Winter?

 - Ti nem vagytok normálisak! – fakadtam ki. – Ezt nem hiszem el. – túrtam bele a hajamba.

 - Ahelyett, hogy elmondod amit már mi is tudunk, valahogy visszainformálnál minket a házatokba? – értelmes grimaszt vághattam. Még ő van felháborodva? Az úgy korrekt.

 - 5 perc múlva hívjatok vissza, és megkereslek benneteket.

 - De.. – a többit már nem hallottam, hiszen kinyomtam a telefont. Valahol ők már lassan felnőttnek számítanának, és mégis ekkora hülyeséget csinálnak. Arra nem gondoltak, hogy az utca ilyenkor is tele van fotósokkal? Szinte felszakítottam a gardróbom ajtaját, magamra rángattam egy fehér, fekete mintás legginget, fölé egy bordó hosszú ujjút.

Felkaptam a telefonomat, és megpróbáltam halkan lerohanni a lépcsőn. Nem említették, de biztos voltam benne, hogy nem igazán kellene felvernem a házat, nem tudódhat ki a kis elszökésük. Elővettem a kulcsot, majd kiléptem az utcára, és a szám belsejét rágva vártam, hogy ismét hívjanak. Amint ez megtörtént, gyorsan vettem fel a telefont.

 - Emlékeztek, hogy merre indultatok el?

 - Jobbra. – így én is erre kanyarodtam, és csak sétáltam, miközben sűrűn körbe néztem. Rettentően félek a sötétben, bár az utca ki volt világítva, de jelenleg nem sokat számított. – Majd az első utcán lekanyarodtunk, és kacskaringózva mentünk össze-vissza. – megtorpantam. Szerettem volna ismét valami szidást mondani, de inkább lenyeltem a felszínre kívánkozó bántó szavaimat, és inkább csak fújtattam egyet.

 - Miért nem bírtátok ki ezt a 2 napot buli nélkül?

 - Te ezt úgy sem érted.

 - Hát persze, mivel lány vagyok, úgysem érteném meg, hogy szerettétek volna leinni magatokat, pár csajjal kavarni, aztán józanodva visszatántorogni a házba. – hadartam homlok ráncolva.

 - Talán mégis érti. – szólalt meg Harry, de Zayn csak lecsittegte.

 - Itt vagyok egy rikító piros háznál, rémlik valami?

  Igen! Az azt követő utcában találtuk a kocsmát. – talán sikerül megtalálnom őket, és nem fogok egész este le-fel járkálni a sötét utcákon, miközben ez a két hülye egy fán nyomorog. A hangos zenéből arra következtettem, hogy én is ráleltem arra a bizonyos kocsmára.

 - Jó, meg van a kocsma. Innen merre futottatok?

 - Hát.. – pár pillanat néma csönd. Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyt, nem akartam tovább itt maradni, hiszen sok részeg ember volt az utca végében. – Nem figyeltük, csak futottunk.

 - Ezzel nem könnyítettétek meg a dolgomat.

 - Bocs, hogy nem készítettem térképet, miközben menekültem, hogy ne verjenek agyon. – szisszent fel. Ennél a beszólásánál lett elegem.

 - Ide figyelj, Zayn. Nem az én hibám, hogy ilyen szerencsétlenek vagytok. Nem lenne kötelező, hogy titeket keresselek, simán hazamehetnék, ti meg találjatok vissza, ahogy akartok.

 - Asszem’ innen átveszem. – került vissza Harry-hez a telefon. Tisztán hallottam, hogy a fekete hajú srác nagyon morog. – Ne figyelj oda rá, csak fél, hogy nem találunk vissza.

 - Akkor sem kellene rajtam levezetnie a feszültségét.

 - Öhm.. merre vagy most? – tudtam, hogy csak tereli a témát.

 - Sok egyforma ház van előttem.

 - Az rémlik! Csak menj egyenesen.

 - Oké. – sóhajtottam. Gyorsan lépkedtem, szinte futottam. – Harry, semmit nem..

 - Shh! – szólt közbe. – Basszus, van itt valaki. – suttogott, alig hallottam valamit.

 - Hol? – néztem körbe, miközben összébb húztam magam. Egy lámpa alá mentem, és onnan néztem szét.

 - Nem ott, hanem itt. Csak áll, és néz minket.

 - Én is hallok valamit. – bújtam még közelebb az oszlophoz.

 - De nem mozdul, csak áll a lámpa alatt.

 - Várj.. mi? – egyenesedtem fel.

 - Most kihúzta magát. – suttogott még mindig Harry. Felemeltem a kezem, és elkezdtem kalimpálni. – Csak azt nem értem miért integet nekünk.

 - Milyen ruha van rajta?

 - Ha jól látom fehér nadrág, és vörös felső.

 - A francba Harry, ez én vagyok! – indultam meg előre.

 - Mi..komolyan? – nyomta ki a telefont. – Hé, Winter! – kiabált. Most már egészében ráláttam a nagy fára, ahogy ketten ülnek rajta.

 - Ne kiabálj már, még mindig itt van az a kutya! – mordult rá Zayn haverjára.

 - Tényleg. – csapott a homlokára Harry. – Vigyázz Winter, van itt valahol egy kutya.

 - Másszatok le a fáról!

 - Dehogyis, hogy megtámadjon minket? – tiltakozott gyorsan Zayn.

 - Csak ugorjatok le és gyertek ide, aztán elfutunk. – mutattam magam elé.

 - De én nem merek leugrani. – ha nem lettem volna ebben a helyzetben, még fel is nevetek.

 - Ne nyávogj már, csak gyere! – követte utasításomat Harry.

 - Én nem..

 - Ha nem ugrassz, én foglak leszedni erről a kibaszott fáról.

 - Kapj el, Harry! – ugrott Zayn, és mivel göndör nem volt rá felkészülve, mindketten elterültek a földön nyöszörögve. Éles kutyaugatás hasított a levegőbe; mintha rázna a fű, úgy ugrottak fel villámgyorsan, és rohanni kezdtek felém.

 - Fuss Winter, fuss! – ragadta meg a karom Harry és húzni kezdett az egyik utcába.

 - Harry nem arról jöttem. – próbáltam megállítani őket.

 - Hanem? – nézett rám sürgetve.

 - Erre. – felcserélődött a szerep, én ragadtam meg mindkét fiú felsőjét, és húzni kezdtem őket az ellenkező irányba.

3 órakor a telefonom pittyegése ébresztett. Megdörzsöltem a szemem, aztán megnéztem, hogy ki küldd nekem ilyen későn SMS-t. Meglepődtem – vagy még sem – mikor Andy tartalmas szövegét olvastam, miszerint „hülye vagy, hogy kihagytad ezt a bulit! van egy sörszökőkút!!!”. Csak lezártam a készüléket, aztán visszadőltem az ágyba. Kedves barátomnak köszönhetően az álmosság elszállt belőlem, így csak a sötét plafont bámultam, és Niall szuszogását hallgattam. Mivel kissé hiperaktív vagyok esténként, nem igazán esett jól egy helyben feküdni, ezért óvatosan felkeltem, és lementem a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, és azt kortyolgatva ültem fel az egyik bárszékre. Villanyt nem gyújtottam, hiszen nem akartam felébreszteni senkit, és a sötétség most sokkal jobban esett. A karomon vizsgáltam a tetoválásokat, mikor ahhoz értem, ami szép, mégis fájdalmas emlékeket ébresztett bennem. A tetováló szalonba Danielle is elkísért; emlékszem, mennyire feszülten figyelte, hogy mit csinálnak velem. Biztos voltam benne, hogy jobban izgul mint én, pedig nem őt döfködték a tűkkel. Akaratom ellenére is egy halvány mosoly terült szét az arcomon. Teljesen megértettem Zayn helyzetét, ugyanúgy hiányzik nekem is Danielle, mint neki Perrie. Egy hónapja szakítottunk ismét, de nagyon úgy néz ki, hogy most már véglegesen. Nem működött köztünk a távkapcsolat: én szinte minden héten más országban vagyok, ő pedig az X-Factorral „vándorol”, rengeteg fellépése van. Hónapokig nem találkoztunk, és eléggé elviselhetetlen volt a másik hiánya, így közös megegyezés alapján véget vetettünk a kapcsolatunknak. Barátok maradtunk, néha-néha még most is beszélünk. Legszívesebben minden telefonbeszélgetés végén mondanám neki, hogy szeretem, de inkább csak magamban ismételgetem. Ha túl akarok lépni, ez így nem fog menni. A bandából eddig Louis az, aki a leghosszabb időt kihúzta Eleanor mellett. Nem lepődnék meg, ha valamelyik nap bejelentenék, hogy össze akarnak házasodni, hiszen a kapcsolatuk halálbiztos. Eleinte nekik is voltak kétségek, hiszen a „rajongóink” nagyon sokan bántották szegény lányt, ugyanúgy ahogy később Danielle-t, és Perrie-t is, de Louis mindig helyrehozta a helyzetet. Hiába ő a legőrültebb közölünk, mikor Eleanor a közelében van, szinte megszelídül.Ez nem jelenti azt, hogy nem hülyéskedik, mert de, csak ahogy a barna hajú lányra néz.. olyan..igazi szerelmesen. Nagyon kötődnek egymáshoz, amit nem csodálok. Ők szinte egymásnak lettek teremtve.

Egy furcsa zaj zökkentett ki, mint amikor a zárban forgatják a kulcsot. Letettem a poharat, és falhoz simultam, miközben az előtér felé lesekedtem. A kilincs lenyomódott, az ajtó óvatosan kinyílt, és 3 lihegő ember sétált be rajta. A szemöldököm a homlokomig szaladt, mikor rájöttem, hogy kiket látok. Mit keresett Winter, Zayn és Harry ilyenkor az utcán? És miért futottak? Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, és legszívesebben letámadtam volna őket, de a sűrű szétnézésekből leszűrtem, hogy bíznak benne: senki sem hallja meg őket, így hát folytattam a hallgatózást.

 - Köszi Winter. – rúgta le lábáról a cipőt Harry.

 - Szívesen, de légyszíves soha többet ne kelljen ezt megismételnem. – túrta hátra Winter a haját, aztán elindult felfelé a lépcsőn.

 - Még valami. – szólt utána Zayn. – Ezt nem igazán kellene említened senkinek sem, rendben?

 - Nem terveztem, de legalább ezek után lesz mivel zsaroljalak titeket. – mosolygott. – Jó éjt. – pár pillanat múlva eltűnt az emeleten.

 - Igazad volt, Winternek is van egy kiállhatatlan oldala. – morgott Zayn.

 - Te is tudod, hogy csak viccelt. Nem fog minket zsarolni.

 - Ki tudja..

 - Zayn, ne legyél már ilyen morcos.

 - Nem vagyok morcos, de elegem van a mai napból. Asszem’ megyek aludni. Jó éjt.

 - Neked is. – egy halk kattanás jelezte, hogy Zayn is a saját szobájában van. Harry egy ideig csak állt egy helyben, aztán elővette a telefonját, és elindult a konyha felé. Ahogy beért, én kicsusszantam a fal másik oldalára, így nem vett észre. A hűtőben keresett valamit, aztán tejjel a kezében elővett egy poharat. Biztos voltam benne, hogy Twitterezik, akkor szokott ennyire elmerülni, hogy még azt se venné észre, hogy konkrétan a pohár mellé locsolja a tejet. Szerettem volna szólni neki, hogy ne áztassa el a konyhát, de pár pillanat múlva ő is észrevette.

 - Basszus. – tette el a telefonját. – Mekkora szerencsétlen vagyok. – hát.. ezzel nem vitatkozok. Keresett egy szivacsot, majd letörölte a pultot, megitta a pohár tartalmát, visszatette a dobozt a hűtőbe, aztán elindult a szoba felé. Szintén vele ellentétesen mozogtam, szerencsére semmit nem vett észre belőlem, a nyikorgás és szitkozódás biztosított arról, hogy ő is szobán belül van. Furdalt a kíváncsiság, hogy ők 3-an mit csináltak, vagyis csak ketten, hiszen Winter segített nekik. Hülyébbnél-hülyébb ötletek fogalmazódtak meg bennem, így inkább abbahagytam a gondolkozást. Majd holnap elkapom valamelyik srácot, és kiszedem belőlük az igazságot.

Az óra már fél4-et mutatott, ezért visszacsoszogtam a szobánkba. Niall végtagjait arrébb pakoltam, aztán betakaróztam. Nem mondom, hogy izgultam a holnapi főpróba miatt, csak minél hamarabb túl akartam esni rajta. Élesben akartam a színpadon állni, csak az az érzés tud teljesen lefoglalni, amit odafent tapasztalok.

Reggel 7 órakor csörgött az órám. Leállítottam, majd visszaestem az ágyba, és a hajamba markolva bámultam a falat. Pontosan 45 percem volt elkészülni, mivel Josh háromnegyed8-ra jön értem, 5 percet buszozunk, és bár a műszakom 8-tól kezdődik, 10 perccel hamarabb érkezem. Ez is Josh ötlete, szerinte a főnök értékeli, ha az újoncok hamarabb mennek. Nem akartam tiltakozni, 10 perc ide vagy oda, nem sokat számít. Amint kiszálltam az ágyból, Amber a párnámra feküdt, és újra lehunyta a szemeit. A szekrényhez sétáltam, és szemet dörzsölve raktam össze fejben a különböző ruha összeállításokat. Nem akartam túl elegánsan felöltözni, sem túl ribancosan. Lévén, hogy szinte egész nap odabent leszek az üzletben, egy fehér, szaggatott fehér farmert és egy egyszerű fekete trikót raktam ki az ágyra. Gyorsan bementem a fürdőbe, fogat mostam, letusoltam, megmostam a hajam, majd becsavartam magamat törülközőbe, és magamra húztam a ruhámat. 

A hajamat megszárítottam, kifésültem, és felkötöttem a fejem tetejére. A sminkkel nem vacakoltam sokat, csak kihúztam a szemem alul-felül, és a pilláimat átpödörtem a spirállal. Fújtam a nyakamra és a csuklómra parfümöt, aztán bekaptam egy rágót. A zsebembe csúsztattam a telefonomat, és a kulcsot, a másikba egy kis pénzt, aztán utolsó tükörbenézés után felhúztam a sarumat és bezártam a házat. A lépcsőn tatásan mentem lefele, nem akartam sietni. Mivel a hallban még nem volt senki, kimentem a nagy épület elé. Pár perc után tőlem 4-5 méterre parkolt le egy gyönyörű fekete autó, piros csíkokkal az oldalán, és mintával a motorháztetején. Teljesen látszott rajta, hogy nem kis összegbe kerülhetett. A kocsi ajtaja kinyílt, tulajdonosa pedig kiszállt belőle. Homlokig húzott szemöldökkel bámultam a vigyorgó Josh-ra, aki felém közeledett. Megállt előttem, és levette a napszemüvegét.

 - Honnan van neked ilyen kocsid? – kérdeztem.

 - Neked is jó reggelt, Daina. – mosolygott. – Pár hónapja vettem. – nézett hátra a járgányra.

 - Szép darab. – dicsértem meg.

 - Én is imádom, főleg a hangját. Annyira szép. Ha gondolod, munka után megmutatom.

 - Még meglátom. – bólintottam óvatosan.

 - Akkor.. mehetünk? – indult el előre.

 - Ezzel a kocsival? – követtem.

 - Nem, csak azért hoztam, hogy levegőzzön kicsit, amíg mi buszozunk. Szerinted? – nevetett, majd kinyitotta nekem az ajtót. Nem válaszoltam semmit, csak beültem. Az üléshuzat ugyanolyan színű, mint a kocsi, a belseje mesés volt. 100%-ig luxus. Nem hiszem, hogy Josh abból a pénzből vette meg, amit a Nando’s-ban keres, de illetlenségnek tartottam ezt megkérdezni. Miután a barna hajú srác is beült, bekötötte magát, aztán a kulccsal beindította a meseautót. Párszor rálépett a gázra: az a hangzás tényleg elképesztő volt. Nem rajongok nagyon az autókért, de ebbe azonnal beleszerettem. Tényleg csak 5 percet kocsikáztunk, amit végül is bántam, hiszen órákig képes lettem volna elviselni. Josh már rohant, hogy kinyissa nekem az ajtót, de megelőztem.

 - Nem vagyok úri hölgy, ki tudok szállni magamtól is.

 - Akkor ezek után ne nyitogassam neked az ajtókat?

 - Ne. – ütögettem meg mellkasát. Csak nevetve követett. A Nando’s-ban még senki nem volt, egy lány sürgött-forgott, a derekára kötött kötény alapján dolgozó volt. Odasétáltunk a pulthoz, és vártunk. A vörös hajú, kék szemű csaj észrevett minket, és odasétált hozzánk.

 - Sziasztok. – ölelte meg Josh-t. Ezek szerint barátok. – Gondolom te vagy az új lány. – mosolygott rám. Tökéletes, sűrű fogsora volt. Csak egy halvány mosollyal bólintottam. – Én Nikita vagyok. – nyújtotta felém a kezét.

 - Daina. – fogadtam el jobbját.

 - Mi ketten egy műszakban leszünk, szóval lesz időnk megismerkedni.

 - Szuper. – mosolyogtam.

 - Úgy látom akkor rám itt már nem lesz szükség. – ölelte meg Josh ismét Nikitát. – 4-re itt vagyok érted. – kacsintott rám, azzal kisétált az üzletből.

 - Gyere csajszi, körbevezetlek. – ragadta meg a kezemet, aztán egy nagy fehér ajtón behúzott. Ez minden bizonnyal a konyha volt, a sok mosogatóból, húsokból, tésztákból, alapanyagokból erre következtettem. – Ide szinte soha nem kell majd bejönnöd, azon a kis ablakon fogják kiadni a rendelt kajákat, de azért jobb, ha tisztában vagy a helyekkel. – újra húzni kezdett. A konyhából egy fekete ajtón húzott be, ami mögött minden bizonnyal az öltöző volt, rengeteg szekrénnyel, padokkal. A kezembe nyomott egy kulcsot, melynek bilétáján a 7-es szám volt. – Ez lesz a te szekrényed. – nyomott a szürke ajtó elé. Mikor kinyitottam teljesen üres volt. – Bármit berakhatsz ide, csak mindig jól zárd be. Nem mintha itt a lopkodás lenne a szokás, de azért nem árt vigyázni. - Innen visszavezetett az ’étterem’ részhez, majd balra kanyarodba egy barna ajtón nyitott be. Furcsának találtam, hogy minden ajtó más-más színű. – Ez Ian irodája. Ha bármi baj van, gyere ide, de ha téged hívnak ide, akkor nagy bajban vagy.

 - Ki az az Ian? – kérdeztem vissza.

 - A főnökünk.

 - Értem. Valami más, amit tudnom kell?

 - Egyelőre ennyi. Gondolom a felszolgálást és a rendelést nem kell elmagyaráznom, abban otthon vagy. – csak mosolyogva bólogattam. – A jogsid meg van?

 - Nincs.

 - Azt tanácsolom, hogy csináld meg, mert így nem tudsz házhoz szállítani, maximum gyalog. Pedig az szinte a legjobb része, mert plusz pénzt kapsz, amit nem kell megosztanod senkivel. Ha gondolod, szívesen odaadom a tankönyveimet, hogy tanulj belőlük.

 - Azt megköszönném.

 - Akkor valamelyik délután majd eljössz hozzám, mert van egy pár. – pár pillanatig mintha gondolkozott volna. – Ennyi lenne. Menj átöltözni, a többiek 5 perc múlva jönnek Ian-el együtt, mert nagy megbeszélés van. – elindultam az öltöző felé, de Nikita utánam szólt. – És még valami. A nagy megbeszélésekről sose késs, mert azonnal ki vagy csapva. – ezt Josh nem is említette. Kinézetre kicsit másabb volt ez a hely, mint Párizsban, de nem rosszabb. Nikita is kedvesnek tűnik, csak kicsit hiperaktív szerintem. A többieket pedig még nem ismerem. A derekamra kötöttem a fehér anyagot, melyen 2 zseb rész volt, a jobb oldalán pedig ott díszelgett a Nando’s logója. Hamar összeszedtem magam, aztán kisétáltam. Ezzel egy időben nyílt a bejárat, és 3 fiú, meg egy lány sétált be rajta beszélgetve. Nikita odament hozzájuk, öleléssel köszöntötték egymást. Akkor ezek szerint ők a munkatársaim. Utálom a bemutatkozásokat. Egy fekete hajú srác vett észre leghamarabb, és mivel nem akartam bunkó lenni, én mentem oda hozzájuk.

 - Sziasztok, Daina vagyok.

 - Te vagy az újonc? – mért végig a legmagasabb, barna hajú fiú.

 - Aha. – bólintottam.

 - Király! – vágta rá az eddig csendben levő szintén barna, felnyírt hajú srác. – Én Dustin vagyok. – nyújtott felém a kezét.

 - Örvendek. – mosolyogtam.

 - Engem Kevinnek hívnak. – rázta meg kezemet a barna, felállított hajú srác.

 - Én pedig Elwood vagyok. – ismételte meg az előző mozdulatokat a fekete hajú is. Szóval Dustin, Kevin, Elwood. Ezt talán meg tudom jegyezni. A kék hajú csajra néztem – igen, kék volt a haja – aki észrevette a figyelmet.

 - A nevem Paz. – minden mosoly, minden kézrázás nélkül mondta, így arra következtettem, hogy nem igazán örül nekem. Beállt egy kisebb csend, ami abból adódott, hogy Paz-zel farkasszemet néztünk. Az ajtó nagy csörömpöléssel nyílt ki, és egy 20-as éveiben járó férfi sétált be rajta nagy mosollyal.

 - Jó reggelt, fiatalok.

 - Neked is, Ian. – válaszolt Nikita. Szóval ő a főnök.

 - Szia Daina, örülök neked. – ölelt meg. Mondhatni, hogy nagyon meglepődtem. Miért ölelt meg?! – Gondolom a szabályokat már elmondták neked, igaz?

 - Igen. – válaszoltam csodálkozva. Az előző főnökömhöz képest ez a pasas nagyon közvetlennek tűnt.

 - Szuper. Igazából csak azért hívtalak össze benneteket, hogy elmondjam az új beosztást. Mint már biztos felfogtátok, Daina az új munkaerőnk. Párizsból érkezett, szintén a Nando’s-ban dolgozott. Szeretném ha ugyanolyan közvetlenek lennétek vele, mint egymással. Így a beosztások kicsit mások lettek. Hétfőn, Kedden, Szerdán és Csütörtökön 8-tól 4-ig Daina és Nikita. 4-től éjfélig Paz és Kevin. Csütörtökön, Pénteken és Szombaton 8-tól 4-ig Dustin és Elwood, 4-től éjfélig Daina és Paz. – na, az roppant érdekes lesz. – Vasárnap 8-től 4-ig Dustin és Nikita, 4-től éjfélig pedig Kevin és Elwood. Ha bármi baj lép közbe, akkor szóljatok nekem, és ezen gyorsan variálni fogunk. Éjfél után csak házhoz szállítás van, az pedig már nem a ti dolgotok. Értve? – megvárta, míg mindenki rávágja az igent, aztán összecsapta a tenyerét. – Akkor Daina, Nikita, munkára fiatalok, a többieknek pedig további kellemes pihenést. Ha bármi gáz van a telefonszámomat tudjátok. – fordult meg, és eltűnt.

 - Jó munkát, srácok. – intett a 3 fiú, aztán ők is elindultak.

 - Kitartás. – ölelte meg Paz Nikitát, majd rám nézett. – Sziasztok. – fordult meg és ő is kilibbent az ajtón. Tisztán láttam, ahogy a szél összeborzolta kék hajkoronáját, majd a szemére csúsztatta a napszemüveget.