13.rész

Sziasztok!:) Majdnem egy hónap telt el az utolsó kis bejegyzésem óta, az igazság az, hogy hiányoztatok. Nem mondhatnám, hogy hűű de előrehaladtam a részekkel, erről szó sincs.. jó sok minden összejött mostanában, de nem panaszkodom. JÚNIUS 1.. ha a hétvégét nem számoljuk 10 nap van hátra a suliból. Mindjárt nyár, és ez nagyon jó érzés.
A bloggal kapcsolatban, nincs semmi nagy változás, 1 dolgot kivéve. Eddig mindig volt időpont, hogy mikor hozom a következő részt, ezt most megszüntetem. Nincs idegzetem ahhoz, hogy idegeskedjek a beszólások miatt, hogy miért nem hoztam már megint a fejezetet, és hogy miért késtem. Ember vagyok, aki perpillanat elfoglalt, szóval ennek úgymond vége lesz. Amint kész leszek, hozni fogom.:)
Remélem mindenki itt maradt velem, legalábbis a szám alapján biztosan, hiszen már 112 olvasóm van, és rengeteg díjam. Nagyon-nagyon szépen köszönöm! Remélem a rész tetszeni fog, 10 komment után majd valamikor jelentkezek! 
Pusszantás♥

 A gyorsétteremben a lég kondinak köszönhetően kellemes idő volt, amiért a kintről érkező vendéged nagyon hálásak voltak. A nap száz ágról sütött, tudat alatt már láttam magam, ahogy az udvarunkon napozok, míg anya mellettem tereget és jóízűen csacsog, pedig tudja, hogy nem igazán figyelek rá, csak élvezem, ahogy a nap égeti a bőrömet. Ezzel a kis elképzeléssel csak az volt a baj, hogy már régen nem Párizsban voltam, itt maximum csak az utcára feküdhetnék ki, és dolgozom, tehát ez a kis illúzió összeférhetetlen a valósággal. Nem panaszkodom, mivel a forgalom itt talán nagyobb, mint egykori munkahelyemen, nincs időm unatkozni. Próbálok minden vendéggel közvetlenül viselkedni, ahogy Josh tanácsolta, de nem olyan könnyű, mint gondoltam, főleg ha az illető rossz kedvében van és zavarja a mosolygásom, amit valljunk be, én se nagyon élvezek. Ahogy pár ember távozott, úgy érkezett a vendégek kétszerese, tehát olyan voltam, mint egy mérgezett egér, mert oda-vissza szaladgáltam, de az talán picit vigasztalt, hogy Nikita sincs jobb helyzetben. Mindenki arcáról tükröződött az elégedettség, így büszkén könyveltem el, hogy az első napomat jól teljesítem, és nem hozok szégyent a párizsiak munkaerejére. Az idő gyorsabban telt, mint gondoltam. 4 óra előtt pár perccel az ajtó fölött levő kis csengő ismét megszólalt, pillantásomat a közeledő két alakra szegeztem. Kevin udvariasan előreengedte a halványan mosolygó Paz-t, majd együtt sétáltak oda hozzánk.

Jöttünk felmenteni titeket. – könyökölt a pultra Kevin, miközben egy sült krumplit vett ki a kis zacskóból. Nikita a kezére csapott, akár egy rossz gyereknek, majd kivitte a rendelést, ami most egy krumplival kevesebb lett a megérdemeltnél, de a vendégnek ez bizonyára nem fog feltűnni. Amint visszaért hozzánk, egy aprót sóhajtott.

 - Menjetek átöltözni, addig még tartjuk a frontot, aztán ti jöttök. – hessegette be őket a vörös hajú lány.  Nem telt bele sok időbe, újra megjelentek. A szürke színű szekrénybe bepakoltam az itteni cuccaimat, majd bezártam azt. – Várj, Daina. – A hang irányába fordultam, és a lábait gyorsan szedő Nikita felé néztem várakozóan.

 - Igen?

 - Ha nincs semmi dolgod, akkor szívesen odaadom most a könyveket. – mosolygott rám várakozóan.

 - Végül is ráérek. – bólintottam egyet, mire a mellettem álló lány boldogan megragadta a karom, és húzni kezdett kifelé. Paz és Kevin ugyanolyan hiperaktivitással dolgoztak mint mi, látszólag már hozzá voltak szokva ehhez az egészhez. A Paz arcán trónoló mosoly meglepett, kimondottan őszintére sikeredett. Elköszöntünk tőlük, majd kiléptünk a szó szerint forró utcára. 2 perc után olyan melegem volt, hogy legszívesebben lihegtem volna, de mivel nem vagyok kutya, semmit nem értem volna vele. Hétfőhöz híven sok ember volt az utcán és a forgalom is már-már veszélyesnek hatott. A zebrán majdhogynem futni kellett, közben arra is odafigyelve, hogy nehogy elsodorjon minket a nagy tömeg. Párizsban is sokszor volt ekkora forgalom, köszönhetően a turistáknak, de voltak azért néha nyugis napok is, amit most így elnézve, nem vagyok benne biztos, hogy Londonban is tapasztalni fogok. 10-15 perc gyaloglás után egy csinos kis kertes házhoz érkeztünk. A zöld gyep gondosan nyírva, a kertben pedig szebbnél-szebb virágok nyíltak. Az egész környezet barátságosnak tűnt. Nikita pár pillanatig a kulcsokkal küszködött, aztán kinyitotta a barna bejárati ajtót, egy biztató mosoly után megindult előre, és balra kanyarodva el is tűnt. Kissé bizonytalanul léptem be a házba. Jobb kéz felől egy lépcső vezetett felfele, előttem egy nappali volt, de mégis az ellenkező irányba indultam, amerre Nikita is eltűnt pár perce. Mint később rájöttem egy konyha volt itt, csillogó bútorokkal és tányérokkal. Igazán szép volt ez a lakás.

 - Egyedül laksz? – néztem még egyszer körbe.

 - Igen. – bukkant fel. Meglepettségemet nem tudtam takargatni, amit bizonyára ő is észrevett. – A házat a szüleim vették nekem 18. születésnapomra. A saját pénzemből esélytelen lett volna ilyen nagy lakást vásárolni. Szokatlan is volt eleinte, de legalább Ginny boldogított.

 - Ginny? Nem azt mondtad, hogy egyedül.. – a mondatomat egy vidám ugatás törte meg, és egy nagy, fekete-fehér kutya dörgölőzött gazdája lábához, majd miután engem is észrevett, odarohant hozzám.

 - Daina, ő Ginny. – mutatta be házi kedvencét, aki már egy kilónyi szőrt hagyott a nadrágomon, de feleslegesnek találtam, hogy emiatt parádézzak. Nem igazán rajongtam a kutyákért, főleg nem a nagytestűekért, ezért csak óvatosan paskoltam meg a feje tetejét. Először a fölöttem lakó néni, most meg Nikita. Londonban mindenkinek kutyája van? – Jól van Ginny, elég lesz már. – vezette ki a kutyát, majd visszasétált hozzám. – Kérsz valamit inni? Kapucsínó, kávé?

 - Egy kapucsínó jól esne, köszi.

 - Ülj le nyugodtan. – bökött fejével a halványbarna székre. Miután leültem, elővettem a telefonomat és amint meggyőződtem, hogy senkinek nem hiányoztam, pillantásomat a koncentráló Nikitára emeltem.

 - Amíg ez fő – bökött fejével a víz felé – addig lehozom a könyveket. – indult el a lépcső felé. 4 vastag kötettel tért vissza, amit magamban egy fáradt nyögéssel díjaztam. Azt mindet meg kell majd tanulnom? – Tessék. – tette le mellém, majd elkészítette a forró italt, és azt is a kezembe nyomta.  - Mesélj magadról, hiszen nem igazán ismerlek. – lenyeltem a számban levő forró kortyot, majd kihúztam magam egy picit.

 - Oké. – simítottam fülem mögé egy tincset. – A teljes nevem Daina Westerfield, Párizsból jöttem, de ezt már biztosan tudtad. – mindig is utáltam magamról mesélni. – Nincs testvérem, csak egy macskám, Amber.

 - Őt is hoztad magaddal?

 - Igen. Kellett a társaság. – rántottam meg a vállam.

 - Hol laksz amúgy?

 - Albérletben. Az utca nevét ne kérdezd, eddig még nem figyeltem. – Nikita nevetett egy kicsit, aztán ismét beleivott a kapucsínójába. – Nem nagyon tudok izgalmas dolgokat mondani magamról, inkább mesélj te.

 - Nikita Green a teljes nevem, a hozzám közel állók becézni szoktak, szóval ha szeretnéd te is megteheted.

 - És hogy becéznek?

 - Kita, Niki, Nita, ahogy jól esik. – bólintottam, ezért folytatta. – Van egy húgom Addie, és egy öcsém Daniel. 2 éve költöztünk Londonba, azelőtt Miami-ban éltünk.

 - Hűha. – bólintottam elismerően.

 - Ugye? – vigyorgott. – Nagyon szerettem ott lakni, főleg a tengerparton szörföző izmos és barna pasik miatt. – kacsintott viccesen.

 - Hamar hozzászoktál Londonhoz? – bukott ki belőlem a kérdés.

 - Nem mondhatnám. Eleve nem akartam ideköltözni, csak a szüleim kaptak egy nagyon jó állást, ezért jöttünk ide. De fél év után már vérbeli Londoni lakosnak számítottam. És te, szeretsz itt élni?

 - Nem olyan rossz, de szívesen visszaköltöznék Párizsba. – vallottam be őszintén. Kiittam a bögre tartalmát, majd felálltam és a könyveket a kezembe vettem. – Köszi ezeket. – mutattam le. – Meg a kapucsínót.

 - Nagyon szívesen. Ha valami baj van, vagy segítség kell, vagy csak társaságra vágysz, akkor szólj. – kísért ki.

 - Szia. – köszöntem el, majd kiléptem a házból, és elindultam előre. Nem voltam biztos benne, hogy vissza fogok találni az albérlethez, de az ösztöneimre hallgatva jobbra indultam el. Próba szerencse.

 

 - Louis, mássz le arról a rúdról!

 - De olyan király, innen sokkal több mindent lehet látni!

 - Nem mondom még egyszer, Tomlinson! – Paul a fényes cső alatt állt, és onnan várta, hogy Louis egy sértődött fújtatás után lecsússzon.

 - Ha felmásznál, te is tudnád milyen jó ott fent.

 - Csakhogy én nem vagyok olyan őrült mint te, és nem mászok fel mindenhova.

 - De én szeretek mászni. – vágta rá Lou.

 - El mesélhetne róla, mi? – vigyorgott Harry. Kezdetét vette Larry párosunk fogócskája, amit eleinte Paul próbált megakadályozni, de aztán rájött, hogy úgysem fog neki menni, ezért odasétált Liam-hez, Zayn-hez és hozzám.

 - Most őszintén, mivel érdemeltem én ezt ki? – bökött a két visító srácra.

 - Tudom, hogy szereted a munkádat. – veregette meg a vállát Zayn. Pár perc után a két jómadár lihegve állt meg mellettünk.

 - A műsorról annyit, hogy remélem mindent így fogtok csinálni. Nem kötök bele semmibe, ami ritka, szóval élvezzétek ki.

 - Nem mentem bele egyik füstgépbe sem. – húzta ki magát büszkén Harry.

 - Még ne kiabáld el. – nevetett Liam.

 - Van itt még valami, srácok. – vette elő menedzserünk a jól ismert kis naptárát, ami mindig azt jelentette, hogy valahol ott kell lennünk. – 3 nap múlva, azaz Csütörtök este lenne egy filmpremier, amin meg kellene jelennetek, azt követően pedig egy bál szerűség. Tudjátok, puccos ruha, jó modor – itt jelentőségteljesen Harry-re és Louis-ra nézett -.

 - Miért csak mindig minket piszkálsz? Niall is sűrűn leégeti magát.

 - Hé. – néztem rá csúnyán.

 - Például mikor leverte a puncsos tálat. Az hangosan széttört, a puncs ráömlött pár kiöltözött nőre, Niall pedig csak nevetett. Mi ilyet soha nem csinálunk! – érvelt Harry ellenem.

 - Ilyet nem, csak leszakítjátok a függönyt, meg majdnem meggyújtjátok az asztalterítőt. – vigyorgott Liam.

 - Jó, elég legyen. – emelte fel a kezét Paul, mikor látta, hogy már szólásra nyitom a számat. – A lényeg az, hogy az ilyen eseményekhez általában nem kellemes emlékek fűznek minket, éppen ezért legyetek szívesek nem feltűnést kelteni. És szerezzetek magatoknak kísérőt.

 - Kísérőt? – kapta fel a fejét Zayn.

 - Igen, muszáj, mindenki úgy fog menni.

 - Az remek. – fújtatott.

 - Ez van, fiúk. Nagyjából ennyi, bár jövő héten lesznek interjúitok, de az még a jövő zenéje, egyelőre ezt a pár napot éljük túl. Holnap pontban 5 órára legyetek itt. A családod akkor jönni fog? – fordult Lou-hoz.

 - I-igen, úgy néz ki. – válaszolt bizonytalanul, miközben az előbbi jókedvű mosoly eltűnt arcáról.

 - Értük a kocsi 6 órakor fog menni, így még időben be tudnak jönni anélkül, hogy a rajongók és a fotósok letámadják őket. 8 órakor a Big Time Rush kezd, ti pedig 9-kor következtek. Minden világos? – körbevezette rajtunk a pillantását, aztán ismét szólásra nyitotta a száját. – Helyes. Nekem most mennem kell, legyetek jók. – elköszönt, aztán eltűnt. Öten maradtunk a nagy csarnokban, a zenekar is lelépett. Csendben bámultunk magunk elé, én nem is igazán akartam megszólalni.

 - Akkora hülyeség ez a kísérős dolog. Az oké, hogy Louis El-el megy, de mi kivel menjünk? – vakarta meg tarkóját Zayn.

 - Ez a bajom nekem is. Danielle-el most szakítottam, bunkóság lenne megkérnem rá. Ráadásul szerintem most is úton van az X-Faktorral. – nekem szerencsére nem voltak ilyen problémáim. Igaz, hogy szingliként éltem én is, de a drága unokatestvéremre mindig számíthattam, imádott puccos ruhákba beöltözni, és a kamerák kereszttüzében lenni. A srácok agyaltak mellettem, egészen biztosan azokon a lányokon, akik szívesen megjelennének mellettük. Eleinte én is próbálkoztam, de aztán gondolataim elkanyarodtak, és képtelen voltam a fontos dolgokra koncentrálni.

 - És a húgaid? – kapta fel Harry a fejét.

 - Hát persze. – nevetett keserűen Zayn. – Szerinted Lou húgai elvállalnák? Ha nem tűnt volna fel, ki sem állhatnak minket!

 - De Winter jó fej. – érvelt tovább Harry.

 - Teena is az. – jegyezte meg Lou, de erősítést senkitől nem kapott, mindannyian csendben maradtunk. – Vagyis most nem, de alapjáraton az.

 - Meg kell kérdezni Winter, hogy elmenne-e valamelyikünkkel. – terelte el a témát Liam.

 - Mi az, hogy valamelyikünkkel? Az én ötletem volt! Ha Winter igent mondd, akkor velem fog jönni!

 - Remek. Akkor a te problémád már meg van oldva, nem mintha nem lenne egy csinos nővéred, és még egy csomó lányhaverod, akik a legkisebb füttyszóra is segítenének neked! – hadarta el Zayn.

 - Szóval te akarsz Winterrel menni. – vigyorgott göndör barátom.

 - Mi? Nem! Nem úgy értettem, csak..

 - Teljesen mindegy, hogy értetted, most ne akadjunk fönt ezen. Tegyük fel, hogy Winter igent mond. Még mindig kell találnunk 2 lányt! – mint általában, most is Liam esze volt a legélesebb.

 - Talán Gemma tényleg el tudna jönni velem. Megkérdezhetem.

 - Remek. – sóhajtottam. – Akkor már csak 1 lány kell.

 - Hallie! – csettintett Lou.

 - Mi? – reagáltam sértetten. – Ezt te sem gondolhatod komolyan.

 - Most mi a baj, Niall? Én megkérhetném, nekem semmi bajom sincs vele. – mosolygott Liam a tipikus „minden meg van oldva” arckifejezésével.

 - Felőlem. – horkantottam.

 - Na jó, akkor most induljunk haza, a lányokat még rá kellene beszélni, mert ha nemet mondanak, akkor sürgősen gondolkozni kell. – lassan sétáltam a kocsi fele, miközben elővettem a telefonomat, hogy írjak egy SMS-t.

Londonban, Csütörtök este, Filmpremier aztán Bál. Számíthatok rád?                                                                            Niall xx.

Bármit, az én drága unokabátyámnak. Este hívj fel, és megbeszéljük a részleteket.                                                                              

                                                            Audrey xx.

Egész nap a szobámat takarítottam, ami valljuk be nem kis feladat volt, ugyanis nem igazán vagyok arról híres, hogy túlzásba vinném a rendrakást. Mindig megtalálom azt ami kell, de a kupi csak akkor kezd zavarni, ha nem férek tőle. Rendetlen vagyok, ez a helyzet. Az átszűrődő hangok alapján Teena és Hallie filmet néztek Zorával, anya pedig munkában volt. Miután az utolsó könyv is a polcon volt, és a szobám csillogott-villogott, fáradtan dőltem le az ágyra. Nem igazán érdekelt, hogy ezzel most a saját munkámat rontom el, mert szépen megágyaztam.. kimerült voltam, és nem vágytam semmi másra, csak hogy aludhassak egyet. Valahogy betakartam magam, aztán oldalra fordultam és becsuktam a szemem. Mint mindig, most is akkor hallottam meg a nevemet, mikor a mély alvás már csak pár másodpercre volt. Hisztisen nyávogva ugrottam ki a meleg paplan közül, és a szédüléssel küszködve másztam le a lépcsőn. A nappali megtelt az 5 sráccal, akik egészen idáig próbán voltak, bátyám pedig engem várt. Ezek szerint ő hívott.

 - Ennyire.. – mutattam hüvelyk és mutatóujjammal – ennyire voltam az alvástól, Louis.

 - Bocsi, kiscsaj, de lenne hozzád egy fontos kérdésünk. – bökött fejével a minket néző fiúkra.

 - Mi az a fontos kérdés?

 - Zayn, eljött a te időd. – vigyorgott Harry.

 - Fogd be. – morgott Zayn, aztán a telefonjáról rám emelte pillantását. Még mindig kíváncsian várakoztam. – Szóval.. – állt fel, bár látszott rajta, hogy az egészhez semmi kedve. – Csütörtökön este meg kell jelennünk egy filmpremieren, azután pedig egy bálon. – hatásszünetet tartott, várta, hogy feldolgozzam az információkat. – És kísérővel kell megjelennünk. – megállt, látszólag nem is akarta folytatni.

 - És mi az a fontos kérdés? – vontam fel a szemöldököm. A felállított hajú srác csak grimaszolt egy fájdalmasat.

 - Eljönnél velem, Winter? – a végére megpróbált összehozni egy mosolyt, ami valljuk be, nem igazán sikerült neki. Szívem szerint azonnal nemet mondtam volna. A leghatározottabb nemet, amit ember mondhat, de nem akartam a pácban hagyni Zayn-t, még ha nem is igazán szimpatizál velem rejtélyes okok miatt.

 - Öhm, aha. – bólintottam határozatlanul.

 - Kösz. – biccentett a fejével, aztán Liam-hez fordult. – Te jössz.

 - Lehívnád Hallie-t? – nézett rám az említett.

 - HALLIE! – kiáltottam, mire Lou a füléhez kapott ijedten.

 - Ezt mi is meg tudtuk volna csinálni. – nézett rám csúnyán.

 - Nem volt kedvem lépcsőzni. – rántottam meg a vállam.

 - Szóltatok? – jelent meg Vöröske a korlátnál.

 - Igen. Gyere egy kicsit. – lefutott a lépcsőn, majd lefékezett előttem. Szemem sarkából láttam, hogy Teena is megjelenik az emeleten.

 - Mi az? – mosolygott vidáman.

 - Figyelj Hallie – vette át a szót Liam – Csütörtökön egy filmpremierre kell mennünk, azt követően pedig egy bálba. Mivel nincs olyan ismerősöm, akit elhívhatnék kísérőnek, így rád gondoltam. Eljössz velem?

 - Persze! – vágta rá barátnőm a legőszintébb lelkesedéssel. Neki ez buli volt, imádott a kamerák kereszttüzében lenni. Velem ellentétben.

 - Köszi. – mosolygott Liam, és Ő is őszintén. Úgy látszik Zayn azért hívott engem, mert én is olyan negatív vagyok, mint Ő.

 - Megmentettetek minket, csajok. – sóhajtott Louis, aztán jelentőségteljesen intett a szemével, és elindult kifele. Végigsimítottam Hallie karján, aztán követtem a medencéhez. – Segítened kell, Winter! – fordult felém kétségbeesett szemekkel.

 - Mert most nem azt csináltam? – mosolyogtam megnyugtatóan.

 - Beszélned kell Teenával! Azt akarom, hogy ott legyen holnap!

 - Louis.. – húztam el a szám. – Már próbáltam, és nem sikerült.

 - Kérlek. – lépett hozzám, és megfogta a kezem. – Megkérem én, csak biztosítsd be, hogy igent mondjon. Beszéld rá, aztán szólj nekem. – pár pillanatig csak bámultam kék szemeibe, aztán megadóan sóhajtottam.

 - Nem ígérek semmit, Lou. Teena sokkal makacsabb, mint gondoltam.

 - Úgyis meg tudod csinálni, csak legyél hatásos. Az erő veled van. – kezdte masszírozni a vállamat.

 - Ettől nem lesz jobb. – nevettem, miközben visszamentünk a házba. A fiúk a konyhában voltak, Hallie Zorával játszott, Teenának pedig híre-hamva sem volt. Felsétáltam az emeletre, és a fehér ajtón kopogtam párat. Az pár pillanat múlva kinyílt résnyire, és nővérem nézett végig rajtam.

 - Winter. – állt arrébb az útból, majd leült az ágyra, és rám nézett ártatlan barna szemeivel. Legalábbis úgy intézte, hogy nagy szemei ártatlannak tűnjenek.

 - Teena, kérlek, gyere el a holnapi koncertre.

 - Mondtam már, hogy nem fogok. – vágta rá határozottan.

 - Csak hallgass végig, jó? – bólintott, ezért nagy levegőt vettem. – Tudom, hogy haragszol Louis-ra. Tudom, hogy nem csíped a fiúkat, azt is tudom, hogy nem akarsz a közelükbe menni, sem a sikítozó rajongóknak, de ne okozz csalódást Louis-nak, kérlek. Tudom, Ő pont ezt tette veled, velünk, de ez a koncert nagyon fontos Neki. Ha nem is békülsz ki Vele, csak gyere el. Kérlek! A testvéred vagyok, ha másért nem is, akkor az én kedvemért. Sok dologban segítettem már neked, most te is legyél segítőkész, és gyere el. - hadartam egy szuszra.

 - Szóval zsarolni próbálsz. – bólogatott elismerően.

 - Nevezd, aminek akarod, csak ígérd meg, hogy ha Louis megkérdezi, igent mondasz rá. – nem szólalt meg, csak a szemembe bámult. Szinte hallottam agytekervényei forgását, megvártam, míg átrágja magát mindenen.

 - Legyen. – sóhajtott, mire ugrottam egy aprót. – DE! – pattant fel. – Ez nem jelenti azt, hogy minden el van felejtve. Nem fogok sikítozva kalimpálni, míg ez az öt majom a színpadon ugrál, és amint vége az egésznek, azonnal jövök haza.

 - Imádlak. – öleltem meg.

 - Tudom. – morogta, de azért visszaölelt.

 - Akkor, mehetünk Louis-hoz? Ígérd meg, hogy kedves leszel!

 - Nem gondolod kicsi lány, hogy túl sokat kérsz?

 - Teena. – szóltam rá fenyegetően.

 - Jól van, kedves leszek.

 - Majd odafigyelek. – toltam meg magam előtt. A lépcsőn sétálva hallottam a többiek nevetgélést, de amint megjelentünk előttük, egyszerre hallgattak el, és kíváncsian néztek felénk. Alig láthatóan rákacsintottam Lou-ra, aki fújt egy nagyot, majd odalépett Teena elé. Mindenki feszülten figyelt.

 - Holnap eljössz a koncertre, Teena? – lehet, hogy csak nekem tűnt fel, de Loui hangja kicsit megremegett. Választ nem kapott azonnal, és már arra készültem, hogy erősen rátaposok nővérem lábára, de végül megemberelte magát.

 - Elmegyek, Louis. – bólintott. Láttam rajta, hogy a nyelve hegyén van még valami, és azon gondolkozik, hogy mondja-e, de végül csak vállon veregette bátyánkat, és megfordulva rám nézett. Némán tátogva kérdezte: Így megfelelt? Választ nem is várta sétált el mellettem, és csatlakozott a Hallie-Zora pároshoz.