Sziasztok!:) Megjöttem az új résszel, amit a visszajelzések alapján már nagyon vártatok. Június elsején volt az előző rész, most pedig június utolsó napja van. 1 hónap telt el, és ezalatt az egy hónap alatt alig voltam itthon. És már el is indítottam egy számomra fontos témát. Én megértem, hogy hiányzik a rész, hiszen eddig majdnem minden héten volt, és igényelnétek, de megköszönném, ha megértenétek a helyzetem. Nyár van. Nem ülök itthon, és ha itthon is vagyok, nincs mindig kedvem írni. Inkább kint vagyok a napon, nem pedig bent poshadok a szobámban. Megkérném a kedves "Névteleneket", akik talán a legtürelmetlenebbek voltak, hogy ne cseszegessenek, mert van olyan pillanat, amikor teljesen elegem van az egészből, és komolyan elgondolkozom azon, hogy nem folytatom, csak saját magamnak a gépen. Ott senki nem piszkál, hogy nem hozom a részt, akkor írom, amikor akarom. Nagyon megköszönném, ha figyelembe vennétek ezt, és türelmesek lennétek. AKINEK NEM INGE, az elhangzottakat NEM VESZI MAGÁRA.
Remélem a fejezet tetszeni fog, várom a komikat, legyen az pozitív, vagy negatív. További szép nyarat nektek, ha kész vagyok jelentkezem, remélhetőleg nem egy hónap múlva.;) Pusszantás♥
Amint hazaértem, a könyveket leraktam az asztalra, majd
besétáltam a szobámba. A nagy melegnek köszönhetően elég szépen megizzadtam,
ezért valahogy leküzdöttem magamról a rám tapadt ruhákat, majd bebotorkáltam a
fürdőbe, és bevágódtam a zuhany alá. Majdhogynem hideg vizet folyattam magamra,
de a megfázást vagy az eseteleges tüdőgyulladást megelőzően kicsit melegítettem
rajta. A hajamat is bevizeztem, megmosni viszont nem akartam, így amint
végeztem, megtöröltem a törülközővel, és szabadon hagytam, hogy így száradjon
meg. Egy fekete-fehér csíkos, szívvel díszített pólót, és egy farmer shortot
kaptam magamra, majd bekapcsoltam a nappaliban lévő tévét, és az éhesen nyávogó
macskámnak kezdtem keresni valami ennivalót.
Míg a 30-as éveiben járható nő felkonferálta
a következő számot ( Mandinga – Zaleilah ) Amber elé letettem a kis tálkáját,
majd megkerestem a távirányítót, és feljebb vettem a hangerőt. Szerettem ezt a
számot, főleg azért, mert nagyon jót lehet rá táncolni. Még nedves hajamat
ide-oda csapkodtam, miközben a csípőmet megállíthatatlanul ringattam. A szám felénél
már csak ugráltam, de azt is élveztem. Néha kell nekem is a megőrülés, amikor
nem gondolkozok semmit, csak pörgök. Ezt a jó számok tudják kiváltani
belőlem.
Pár perc múlva már a sült krumplimat csináltam, és a friss
kávét főztem le. Míg vártam, hogy a „kiadós” vacsorám hűljön, magam elé húztam
a könyveket, és a legvastagabbat átfutottam. Néhány dolgot már tudtam, amit még
kiskoromban mondott apám a vezetés fontosságáról. Voltak napok, mikor
beültetett az autójába, és egy kihalt útra vitt. Ott az ölébe húzott, s míg ő a
gázt és a féket kezelte, addig én kormányozhattam. Akkora lehettem, mint egy
kesztyű – persze képletesen – mégis imádtam. Aztán ahogy nőttem, eltűntek ezek
a szerethető pillanatok ezzel az emberrel. Megváltozott, és én is. Két foggal
kezdtem csipkedni a krumplit, miközben egy fújtatással arrébb csúsztattam a
könyveket. Az ölembe vettem a tányért, majd a kanapéhoz sétáltam, és beültem a
TV elé. Egy Big Time Rush szám következett, a címét nem hallottam, de már az
első pár másodperce elnyerte a tetszésemet. A fiú bandák közül talán ők voltak
a „kedvenceim”, sok olyan számuk volt, amiket szívesen hallgattam, még a
telefonomra is ráraktam párat. Nálam pedig ez nagy szám, mivel nem vagyok
rajongó típus. Főleg nem a sikítozó, megőrülő, „vegyél feleségül” táblás fajta.
A szám végén a barna hajú nő mosolyogva kezdte legyezni magát.
- Ki az a mostani világban, aki ne szeretné a Big Time Rush
számok közül legalább az egyiket? – vigyorgott – A rajongók nagy örömére a fiúk
holnap esti koncertjére szinte minden jegy elfogyott, hiszen.. ki ne akarna
látni egymás után 2 ilyen szexis fiúcsapatot? A Big Time-os fiúk felpörgetik a hangulatot,
hogy az utánuk következő One Direction-nek már csak zenélnie kelljen, és persze
vigyáznia, hogy egy füstgépbe se szaladjon bele. De haladjunk is a következő
számunkra, ami Austin Mahone – Say You’re Just a Friend.
Egy kis hezitálás után a szobámból kihoztam a laptopot, majd
felmentem az internetre, és rákerestem a holnapi koncertre. Még magam sem tudom
miért váltott ki belőlem érdeklődést, de szívesen meghallgattam volna ezeket a
számokat élőben is. A jegyárusító honlapokon pár órás keresgélés után találtam
még néhány jegyet, viszont egyedül semmiféleképen nem akartam menni. Elővettem
a telefonomat, és tárcsáztam Nikita számát.
- Szia Daina. Mizu? – beszélt vidám hangon. Biztos voltam benne, hogy meglepte a hívásom.
- Szia. Figyelj, holnap estére van valami programod?
- Alszok. – nevetett.
- És az ágyad nem sértődne meg, ha elrabolnálak?
- Hova akarsz vinni?
- Nem szeretnél csatlakozni hozzám egy Bigt Time Rush koncert erejéig?
- Ami után a One Direction lép fel? Úristen, el akartam rá menni, de az összes jegyet elkapkodtál.
- Hát.. én véletlenül találtam kettőt.
- Úristen, ez komoly? Persze hogy van kedvem! De akkor a koncert végéig maradunk, ugye? Aláírást akarok szerezni mind a 9 fiútól. – igazság szerint én csak a BTR koncertet akartam, a másik 5 srácra nem igazán voltam kíváncsi, de mivel Nikita igent mondott, ezért úgy gondoltam, hogy kibírom, míg ott kornyikálnak a színpadon.
- Persze. – mondtam végül.
Másnap a munkaidőm nem igazán telt nyugisan. Rengeteg vendég
volt, de ez még nem is volt annyira durva, viszont kedves kollégám izgalom
kirohanásai, na azok az elviselhetetlen kategóriába tartoztak. A rádióban sok BTR
és 1D számot leadtak az esti koncertnek köszönhetően és Nikita ilyenkor
megbolondult. A műszak végére leszűrtem, hogy mi nem vagyunk egyformák. Ő az a
tipikus „nyalnám Harry 4 mellbimbóját” táblás rajongó. Jó, lehet ez túlzás
volt, de a lényegen nem változtat. A hazafelé vezető úton a számba rágta, hogy
pontban 7:00-kor legyek az albérlet előtt, és onnan futni fogunk (igen, pont
így mondta!) egészen a csarnokig, hogy az elsők között lehessünk, így talán
jobb helyet találva magunknak. Nekem az a kis lelkesedésem is elszállt, amit
tegnap este tapasztaltam, szinte már kedvem sem volt menni. Ettől függetlenül
amint beestem az ajtón, a laptopon kerestem egy BTR lejátszási listát, majd
maximum hangerőre vettem, és az estére hangolódva bevonultam a fürdőbe.
Megfürödtem, hajat mostam, majd beálltam a szekrény elé. Nem akartam
túlöltözni, ezért egy Hollywood-os felsőt, és egy rövidnadrágot vettem fel.
Míg
így este fele is iszonyatosan meleg volt, tehát nem bántam, hogy szinte az
egész hasam kint van. A szememet kihúztam, szempillaspiráloztam, felhúztam a
tornacipőmet, Amber tálját újratöltöttem, majd elköszöntem tőle, bezártam a
házat, és 7:02-kor már az utcán voltam.
- Késtél 2 percet! – morgott Nikita. Nem válaszoltam, csak egy
mosolyt erőltettem magamra. – Ha miattad nem lesz helyünk, megnyúzlak. –
duzzogott, miközben már a csarnok felé (gondolom én) húzott.
- A koncert 58 perc múlva kezdődik. Lesz hely, nyugi. – mintha
meg sem hallotta volna, futni kezdett. Én meg utána. Mit számít, hogy
letusoltam előtte? Majdcsak mindketten leizzadunk, és a szagunk miatt tényleg
lesz helyünk. A saját hülyeségemet megmosolyogtam, majd felzárkóztam a rohanó
lányhoz. Nem volt túlságosan messze a nagy épület, de gyorsan szedtem a
levegőt, mire lefékeztünk a nagyobb sor végén. Felhúzott szemöldökkel mértem
végig a sátrat összepakoló embereket, a már most(!) pityergő rajongókat, és a
táblákat, amelyekkel egész biztosan napokat küszködtek, hogy a legtökéletesebb
legyen.
- Mondtam, hogy sokan lesznek. – tette keresztbe kezeit a
mellettem álló lány.
- Hidd el, nem ezalatt a 2 perc alatt jöttek ide. – erre már
nem válaszolt semmit, talán azért, mert tudta, hogy igazam van. Egy
örökkévalóságnak tűnt, mire már csak 2 ember maradt előttünk. Remegő kézzel adták
oda a nagy fekete ruhás embernek a jegyeiket, s miután az unottan ellenőrizte
őket, sikítva futottak be. Láttam az arcán, miközben odaléptünk elé, hogy várja
a kirohanásomat. – Élvezi a munkáját? – kérdeztem csevegő hangnemben.
Végigmért, talán csak ellenőrizte, hogy ironikusan érdeklődöm-e.
- Nem igazán. – felelt végül.
- Teljesen megértem. – bólintottam, majd elindultam befele.
Szemem sarkából még láttam, hogy a nagy ember egy halvány mosolyt villant, de
hamar le is olvadt az arcáról, amint a következő „Rusher és Directioner” csapat
megérkezett hozzá.
- Az idős pasikra hajtasz? – kérdezte Nikita, miközben hátra
sem pillantott, csak húzott előre a nagy folyosón.
- Jesszusom, dehogy. – nevettem. – Csak átérzem a fájdalmát.
Kész röhej ez a nagy rajongóláz.
- Próbáld megérteni ezeket a lányokat. Nekik ez a 9 srác az
életük. Én tisztelem őket. – az én érzéseim még közel sem jártak a
tisztelethez. Hogy lehetne az életük a 9 idegen srác? Ez olyan, mintha az én
életem a kinti biztonsági lenne. Nem ismerem, ahogy ezek a lányok sem ismerik
ezt a 2 fiúcsapatot. Az interneten kitett információk alapján, aminek
megjegyzem a fele sem igaz, nem lehet megismerni ezeket a fiúkat. Ki tudja
milyen a valódi személyiségük, amit takargatni szeretnének a külvilág elől? – Juj,
nézd! – állt meg hirtelen munkatársam, így csak pár centi választott el minket
a frontális ütközéstől. Időm sem volt megkérdezni, hogy mit kell néznem, ismét
húzni kezdett. Egy nagy ajtón mentünk be, és őszintén mondom, hogy az elém
táruló látványtól egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. A csarnok
belülről hatalmas volt. Nem nagy, nem is óriási, hatalmas! Rengetek ülőhely,
páholy (vagy hogy nevezik ezeket. Nem vagyok otthon a koncertezésben). A
színpad is szép méretekkel rendelkezett. Időm sem volt felocsúdni, ismét futnom
kellett a lelkes lány után. Már nagyon sokan voltak idebent, fogalmam sem volt,
hogyan fog Nikita előrefurakodni. Én szívem szerint nem igazán szerettem volna
kikezdeni ezekkel a rajongókkal, mert a végén még agyonvernek a táblájukkal. Az
elkövetkezendő percekben úgy éreztem magam, mint valami katonai kiképzésen. Futottunk,
székeken ugráltunk, emberek mellett bujkáltunk, és még másztunk is. Nem győztem
mondogatni, hogy „bocsi/elnézést”, mivel Nikita nem foglalkozott a megtaposott
lányokkal, és anyukákkal. Végül fogalmam sincs hogyan sikerült, de az első sor
közepén találtam magam. Ki voltam merülve, de abban biztos voltam, hogy a
legjobb szögből fogom végignézni az egészet.
Fél óra alatt a nagy térség tele lett. Komolyan mondom,
zsúfolásig megtelt. Fel lettem passzírozva a fehér vaskorlátra, szinte hátra
kellett dőlnöm, hogy ne nyomjanak össze. És a fiúk még nincsenek is a
színpadon.. mi lesz ha megjelennek? Talán még sem volt jó ötlet ez az első sor.
A hangulat is fokozatosan nőtt, mellettem nagy-csomóan beszélgettek, énekeltek,
videózták a többi embert, és képeket posztolgattak. Én csak csodálkozva fedeztem
fel a nagy tömeget, még soha életemben nem voltam ennyi ember között. Nikita teljesen fel volt pörögve. A mellette álló másik 3 lánnyal
beszélgetett, mivel mindannyian rajongók voltak, megtalálták a közös hangot.
Ezzel szemben én kicsit elveszve éreztem magam. Csak élőben is meg akartam
hallgatni a BTR számokat, nem vágytam arra, hogy megkaphassam valamelyik
ruhadarabjukat, hogy csak nekem énekeljenek, vagy hogy kiszúrjanak a nagy
tömegben. Viszont nem hangoztattam a gondolatmenetemet az egészségem érdekében.
Megfordulva figyeltem a biztonságiakat – észrevettem a kinti emberkét is –
mikor hatalmas, de tényleg orbitálisan nagy sikítás támadt. Kissé megugrottam,
fogalmam sem volt miért kezdett el bőgni mindenki, vagy miért ugrálnak a
színpadra mutogatva. Előre fordultam, így kiszúrtam a kijelzőn megjelenő
számokat, 1 perctől visszafelé haladva. Tehát 1 perc választott el a totális
megőrüléstől. Akármennyire idegenkedtem ettől az egésztől, én is együtt
számoltam vissza a többi lánnyal, valahogy elragadott a hangulat. 00:00-tól egy
kisfilm indult el, benne azzal a biztonságival, aki odakint szedte a jegyeket.
A BTR-es srácok egy autóban tűntek fel, így még nagyobb megőrülést kiváltva a
tömegből. Pár perc után a fények villogni kezdett, elindult a zene, és megjelent
a négy fiú. Közelebb voltak hozzám, mint gondoltam. Bármennyire is voltam
kívülálló ebből a tömegből, a hangulat magával ragadott, sodródtam az árral, és
Nikitával együtt tomboltam a pörgős számokra.
Reggel Hallie motyogása ébresztett. Fogalmam sincs milyen
pónikról ábrándozott, de rövid idő után meguntam, így kimásztam az ágyból, és
lesétáltam a konyhába. Még csak 9 óra volt, nem igazán tudtam mit csinálni,
ezért megkentem 2 kenyeret Nutellával, majd leültem a TV elé, és a
mesecsatornára vittem. Akárhány éves legyek is, ebből soha nem fogok
kiöregedni. Miután a tálca üres lett, magam mellé tettem, majd a gondolataimba
merültem. Egyből az ugrott be, hogy lassan el kellene kezdeni képeket csinálni
Mike-nak. Ahhoz viszont szükségem van Winterre és Hallie-re is. Szerintem még
ezen a héten megcsináljuk. Hiszen most van kedd, és ma igaz, hogy koncertre kell mennünk,
holnap viszont szabadok vagyunk. Csütörtökön pedig megint mennek valamerre. Tegnap
hallottam, mikor Zayn és Liam elhívta a két lányt. Őszintén szólva egyáltalán
nem örülök annak, hogy Winter azzal az egós gyerekkel megy. Annyira látszik
rajta, hogy ki nem állhatja a húgomat, de ismerem Wint-et. Túlságosan jólelkű
ahhoz, hogy bárkit is eltaszítson magától, hiszen szerinte „mindenki megérdemel
egy második esélyt”. Igaz, a Malik gyerek még az elsőt sem játszotta el, de
közel áll hozzá. És ha megbántja a húgomat, teljes vállszélességgel nekimegyek.
Az elmúlt években csak Ő volt itt nekem, és most is kiáll mellettem, olyan
igazi jó testvér. Ismerem a lelki világát. Nehezen lehet felbosszantani, de ha
az sikerül, akkor ember legyen a talpán, aki állva kibírja a bosszúját.
Megbántani se könnyű, de ha valakinek sikerül, az életben többet fel sem
kaparja a padlóról. Főleg, ha egy olyan ember bántja meg, aki fontos neki. Léptek
zaja rángatott vissza a valóságba. Kicsit hátradöntöttem a fejem, így
szembetaláltam magam egy két lábon járó, félmeztelen, göndör, agyontetovált, hülyén vigyorgó
sráccal. Megállt mellettem, majd alig láthatóan végigmért.
- Nem baj, ha leülök? – mosolygott.
- Felőlem. – rántottam meg a vállam. Felhúzott lábakkal és
keresztbe tett kézzel néztem a TV-t. Próbáltam koncentrálni, de kicsit nehéz
volt úgy, hogy a mellettem ülő, közben egyfolytában bámult. Már ott tartottam,
hogy megkérdezem bambulása miértjét, de megelőzött egy kérdéssel.
- Tényleg modell vagy?
- Aha. – válaszoltam, szememet le nem véve a televízió
képernyőjéről.
- És szereted? – erre már muszáj voltam felé fordulni.
- Szerinted ha nem szeretném, csinálnám? – vontam fel a
szemöldököm. Töprengő arcot vágott, majd halványan elmosolyodott.
- Nekem is sok olyan dolog van, amit nem szeretek, de mégis
csinálom, mert muszáj. Például a filmpremierek, bálok, interjúk. Néha inkább
csak aludnék tovább, de nem lehet. – ironikusan felszisszentem, amint
abbahagyta.
- Ó, te szegény. Igazán megterhelő lehet az életed. Tudod, egy
pillanatig majdnem megsajnáltalak, de inkább mégsem. Neked sem kellene ezt
csinálnod, de gondolom én szeretsz énekelni.. szóval a hobbidból élsz. És ez,
már megbocsáss nem sajnálatra méltó. – álltam fel.
- Érdekes felfogás. – pattant fel ő is. – De ebben is van
hiba. Énekelni tényleg szeretek, de a bálon, filmpremieren és interjún nem
énekelek. Csak mutogatom magam.
- Ez vele jár. Tudtad, mikor belevágtál. Most viseld a
következményeit. – tártam szét a kezeimet.
- Mondhatok bármit, nem fogsz megsajnálni, igaz? – döntötte
oldalra a fejét.
- Eltaláltad. – hagytam rá, majd megfordultam, és elindultam
az emeletre. Szemem sarkából láttam, hogy a göndör végigkísér pillantásával.
Most így visszagondolva, ez a beszélgetés sokkal rosszabbul is végződhetett
volna. Magamhoz képest kedves voltam. Winter szobája előtt elhaladva az ajtót
nyitva találtam, ezért óvatosan benéztem. Húgom már a sötétítőt húzta fel,
ezért benyitottam. - Jó reggelt, napfény. – ültem le az ágyára.
- Ne ijesztgess. – mosolygott, majd odasétált hozzám, és
megölelt.
- Nem állt szándékomban.
- Te beszélgettél az előbb valakivel? – húzódott el, hogy a
szemembe nézzen.
- Aha. A göndörrel. – az álmosság egy másodperc alatt eltűnt
Winter arcáról.
- Te beszélgettél Harry-vel? – vigyorgott boldogan.
- Ne éld bele magad. Ő kezdeményezte, én pedig udvariasan
folytattam, majd le is zártam.
- Büszke vagyok rád. – veregetett vállon. – Apropó.. tudod már
mit veszel fel ma este?
- Hidd el, nem ezen gondolkoztam egész este, és ma se fogok.
Majd fél órával indulás előtt kiválasztok valamit, és kész.
- Pedig én azt hittem együtt fogunk készülődni. –
biggyesztette le alsó ajkát.
- Készülj Hallie-vel. Ő ugyanolyan lelkes a koncerttel
kapcsolatban, mint te. – egy rosszalló pillantás után elindult a fürdő felé,
így én is felálltam, és átmentem a saját szobámba.
A nap hátralevő részében tényleg semmi előkészületet nem
tettem az esti koncert érdekében. A laptop előtt ültem, Zorával játszottam,
segítettem anyának. Hamar eltelt az a pár óra, a fiúknak 5-re kellett menniük,
ezért kajáltak, utána leléptek. Winter és barátnőm teljesen be voltak zsongva,
így beráncigáltak a szobába, hogy segítsek nekik a ruhaválasztásban, nem mintha
egyedül nem tudnák. Mindkettőjüknek kiváló ízlése van, soha nem választanak
mellé. Én csak a bólogatós kutya szerepét játszottam, mindenre rávágtam, hogy
tökéletes. Egy idő után megunták, így elengedtek. Átcsoszogtam a saját
szobámba, majd letusoltam, és megmostam a hajamat. Míg a törülköző szívta
magába a nedvességet, beálltam a szekrényem elé. Valami szépet és csinosat akartam, nem pedig kihívót. Bármennyire nem
volt kedvem menni, mindig adtam a megjelenésemre, és ez most sem volt másképp.
Egy fekete denevérujjas felsőt vettem magamra, majd ráhúztam egy gumis derekú
fekete-fehér párducmintás szoknyát. Cipőnek a sima fekete magassarkút
választottam. A hajamat kivasaltam és leengedve hagytam, a sminket pedig pár
perc alatt megcsináltam.
Átnéztem magam a tükörben, befújtam magam parfümmel,
majd áttipegtem a másik két lányhoz. Szintén ruha volt rajtuk, annyi
különbséggel, hogy Hallie lábán topánka, a megszokott magassarkú helyett.
Miután bezsebeltem és osztottam pár dicséretet, húgommal és barátnőmmel bővülve
lesétáltunk a nappaliba. Anya és Zora éppen akkor lettek készen.
- Annyira szépek vagytok lányok. Csinálok rólatok egy képet! –
gyorsan felvettem kishúgomat, majd pár kép erejéig összeálltunk. A dudálásra
anya eltette a fényképezőgépet, majd kiterelt minket az ajtón. Pár méterrel
arrébb vakuvillanásokat vettem észre, és nem voltam ezzel egyedül. Winter
előresietett, hogy minél hamarabb az autóba legyen, így a nagy darab pasast is
ő köszöntötte leghamarabb. Számíthattam volna a fotósokra, hiszen amióta Louis
itthon van, még jobban figyelt lett ez a ház. Sőt.. nem csak Louis, az egész
One Direction itt lakik. Már csak arra kell várni, hogy a rajongók is
rájöjjenek, és egy huszonnégyben itt szobrozzanak. Miután mind a kocsiban
voltunk a sofőr gázt adott. Szinte kényelembe helyezkednem se volt idő, hamar
megérkeztünk a nagy épülethez. Pár sátort vettem észre, így a grimaszolást
elfojtva szálltam ki Hallie után. Itt még több fotós volt, akik szintén
észrevettek minket, és társaiktól eltérően akikbe szorult annyi udvariasság,
hogy nem másztak a képünkbe, ők igenis megtették. Pár biztonságinak
köszönhetően beverekedtük magunkat, majd egy nagy folyosón álltunk meg. Hosszú lépcsősoron kellett végigmennünk, ami rávezetett egy másik folyosóra,
rengeteg ajtóval. Az „IDEGENEKNEK BELÉPNI SZIGORÚAN TILOS” táblás mellett
álltunk meg, majd 3 kopogás után bemehettünk. Hatalmas volt a szoba, sőt.. nem
is szoba, hanem terem. Tükrökkel, paravánnal, ruhákkal, sminkekkel, édességgel,
üdítővel, csokival és vízipisztollyal.
- Sziasztok. – pattant fel Louis mosolyogva, majd megölelte
Anyát, Zorát, Winter, még Hallie-t is, aztán elém lépett. Láttam rajta, hogy
nem tudja mit csináljon. Winterre pillantottam, aki könyörgően bámult vissza
rám. Gyorsan mérlegeltem magamban a helyzetet. Ha Louis-t kétségek között
hagyom, talán a koncerten sem lesz az igazi, a drága rajongói pedig elvárnák
tőle. Már lemondóan ellépni készült, de erőt vettem magamon, így óvatosan
odabújtam hozzá. Testtartása meglepett volt, egy pillanatig nem is ölelt
vissza, de amint észbe kapott, izmos karját védelmezően szorította derekamra,
arcát pedig a vállamba fúrta. Mintha olvasott volna a gondolataimban, nem húzta
el, tudta, hogy ez nem béke ölelés volt, csak egy családi, ettől függetlenül
boldog mosoly ült ki az arcára. Az idilli pillanatot az ajtó kicsapódása
zavarta meg, egy rövid, barna hajú férfi lépett be rajta.
- Látom sikeresen megérkezett mindenki. Paul vagyok, a fiúk
menedzsere és testőre. – nyújtott kezet anyának. Szóval ő Paul. Róla már
hallottam egy keveset, egyesek szerint nagyon kedves ember, és szeret a
srácokkal dolgozni. – Ha nem nagy probléma, a fiúknak el kellene kezdeni
próbálni, hiszen 2 és fél óra után színpadon lesz a helyük.
- Ti aztán időben kezditek. – mosolygott Winter.
- Muszáj, ha a maximumot akarjuk kicsikarni belőlük. –
vigyorgott Paul, majd megvárta míg a fiúk libasorban kimennek mellette, majd ő
is távozott.
- Szerintetek ehetek a gumicukorból? – suttogott Hallie.
- Nyugodtan. – vágtam rá, majd én is odasétáltam a csokikhoz,
és kibontottam egy Twix-et. Fogalmam sem volt mit fogunk még itt csinálni 2 és
fél órán keresztül, de amíg van édesség, addig én elleszek csendben.
Belemerültem a karamell ízébe, és minden bizonnyal nem is figyeltem volna a külvilágra, ha Winter le nem ül mellém a kanapéra.
- Megbántad, hogy eljöttél?
- Eddig még nem. – mutattam fel a csokit, mire húgom nevetni
kezdett.
- Szép volt tőled az előbbi gesztus.
- Mármint az ölelés?
- Aha. – mosolygott.
- Ha szembetalálkoztál volna a saját esdekelő szemeiddel, de
is megtetted volna a helyemben.
- Nem csak miattam csináltad. Louis miatt is. Hogy ne legyen
letört.
- Ez nem igaz. – hazudtam. A csokit kezdtem forgatni a
kezemben, mintha annyira érdekelne a kifolyt karamella, de igazából csak
Winterre nem akartam nézni. Nem szoktam a szemébe hazudni senkinek, az nem én
vagyok.
- Ahogy gondolod. Én akkor is láttam, amit láttam. És büszke
vagyok rád. – utolsó mondatánál közelebb hajolt hozzám, és egy cuppanós puszit
nyomott az arcomra.
Naon jó lett!!!!
VálaszTörlésKöki!!!!
Ez az egyik kedvenc blogom !!!!
Imadom az irasod!!!!
Mintmindig most is jó lett!!!!
Bogi voltam
Szia!
VálaszTörlésHu hat megerte varni ;) en kulon elvezem a varakozast is igy sokkal izgibb raadasul teljesen normalis hogy nyaron porog az elet ;)) nagyon tetszett ez a resz is, ez van a blogod mar orok kedvc marad! Szep nyarat :) <3
nagyon ügyi vagy!!!!!!
VálaszTörlésimádom a blogod!!!!!!!!!
Nagyon jó lett ez a rész is,mint a Többi-->de gondolom ezzel nem mondok újdonságot!..várom már a következőt!:))
VálaszTörlésnagyon jó lett ez a rész :) csak így tovább :) minél hamarabb hozd a kövit! :D
VálaszTörlésHihetetlen szamomra hogy hogy tudsz ilyen csodalatosan irni.
VálaszTörlésNAGYON TEHETSEGES VAGY!<3
Bocs a késői komiért.
VálaszTörlésNagyon jó lett, imádtam, viszont a BTRes szavaknál, zenéknél stb. nem tudtam megállni, hogy ne húzzam el a számat. :D Nem szeretem őket és kész.
Én várok, amíg nem hozod a rsézt, és a komijaimra is mindig számíthatsz.! ;)
Csók, xoxo Patricia F.
Elképesztő lett és szerintem ezért érdemes volt várni. Alig várom a kövit!!!!! :D Szuper nyarat!!! <3
VálaszTörlésNagyon jó lett, imádom a blogod... várom a következőt, remélem hamar eljön a várvavárt rész. Emigy bocsi, hogy beleszólok de a kommenthatár most is 10, mert külön azt hiszem nem hangsúlyoztad ki. Teljesen mindegy csak tudni szeretném,
VálaszTörlésEgy olvasód *-* :)
Igen, most is 10. A jobb oldali menüsáv tetején mindig ki van írva! :)
TörlésAdri xx
Úristen :OOO imádom! *-* Rabja lettem! :D Ha van kedved nézz be hozzám is, az én oldalam i egy fanfiction :33 harrystylesandadrianna.blogspot.hu/
VálaszTörlésUristeen *.* nagyon joo:D gyorsan kövit :)
VálaszTörlésNagyoon jól írsz*-*Nagyon tetszik a történet és alig várom a köviit^^Tegnap kezdetem olvasni és elôször azt hittem h nem tudok m ajd kiigazodni a sok név miatt.Elején úgyis volt de aztán irtó hamar megtanultam a neveket pedig rossz a névmemóriám._.Az nagyon jó még benne h nem olyan a sztori h az egyik csaj rögtön összeborul az egyik 1D-s sráccal, ez így hihetôbb,izgibb, aranyosabb^^ügyi vagy,és jó nyarat:3
VálaszTörlésBarbii:*
Nagyon jó a blogod, már egy ideje olvasom a részeket. Teena a kedvenc szereplőm, valahogy megfogott. Várom már az új részt! :) Xx
VálaszTörlésUhh ez nagyon joo :D gyorsan kövit :)
VálaszTörlésEz nagyon joo lett*.* csak igy tovább :)
VálaszTörlésmikor lesz rész??? :))) :DDD *-*
VálaszTörlésfolyamatban van! ;)
TörlésAdri xx
Adri(persze ha nem akarsz nem válaszolsz rá, engem csak érdekel) , tulajdonképpen te hány éves is vagy??? :)
VálaszTörlés16 :)
Törléskb. mikor lesz rész??? Mert nagyon váron... Ha azt írod 1 hónap múlva az sem baj csak tudni szeretném mikor... *-* :)
TörlésSzerintem(nem 100%) holnap. :)
Törlésszia díj nálam http://baratok-vagy-szerelem.blogspot.hu/2013/07/11dijam.html
VálaszTörlésu.i nagyon jó a blog
Meglepi! :) --> http://klariitoth.blogspot.hu/p/dijaim.html 2. díj xx
VálaszTörlésszuper a blog:D Ugye nem fogod befejezni?
VálaszTörlésKöszi, és nem. :)
TörlésNagyon tettszik ez a blogod is mint a Lisás ebbe most kezdtem bele de már nagyon várom a kövit remélem nem fogod bezárni és hamar hozod a kövit Mikorra várható?
VálaszTörlésNagyon jóó!! ;) benne lennél egy cserében? http://directionerekide.blogspot.hu/
VálaszTörlésnálunk már kint vagy! :)
Meglepi nálam. :) http://younglovewithharryandsophie.blogspot.hu/p/dijak.html
VálaszTörlésSzia vár rád egy díj a blogomban:)
Törléshttp://youremylifee.blogspot.hu/2013/07/1-dij.html?m=1
Szia! Benne vagy egy cserében? letmeloveu1dfanfic.blogspot.hu nálam válaszolj légyszi! :))
VálaszTörléskörülbelül mikorra tervezed a következő részt? már nagyon hiányzik..:(
VálaszTörlés